A hivatalos jelentés: 2018 január 19-én hajnalban hosszú betegség után meghalt Miklóssy Endre építész, író nyugalmazott köztisztviselő, a Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának óraadó oktatója, a Magyar Írószövetség, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Hamvas Béla Kör tagja. Házas ember, két nagykorú fiúgyermek édesapja.

Nehéz kifejezni és megjeleníteni mindazt, amit e közlés az adatokon túl valójában jelent: a megrendítő hiányt. Elment a nagy bozótharcos, vagy, ahogy egy közös barátunk nevezte a hír hallatán: „az igazság preposztmodern harcosa”. Mert a mai világunkban magányos harcos volt ő akkor is, amikor a Várostervező Intézetben vagy az Építésügy felügyeletét gyakorló változó nevű minisztériumokban dolgozott, de még nyugdíjas éveiben is, amikor az egyetemen diákoknak adta át szakmai tudását. Sokan hallhatták szellemes, sziporkázó előadásait, csodálták vagy éppen megszállottnak tartották, de keveseknek sikerült párbeszédbe kerülni vele, mert hatalmas memóriája, rendkívüli szintetizáló képessége elemelte, de néha el is szigetelte környezetétől. Bensőséges párbeszédet a talán legfontosabb könyvében a „Túl a tornyon, melyet porbúl rakott a szél” című könyvében az általa „tanítók nemzedékének” nevezett XX. sz.-i magyar gondolkodókkal, s az ő általuk megidézett éltető gondolatokkal folytatott. Ez adott irányt szerteágazó témákkal foglalkozó írásainak, és tette őt az örök tanítások egyik legjelentősebb mai közvetítőjévé.

Pályakezdő éveire rányomta bélyegét a klerikálisnak tartott családi származásból eredő hátrányok sora. Édesapja evangélikus lelkész volt, őt magát egy – a kommunista időszak választásaira vonatkozó ártatlan politikai megjegyzése miatt kicsapták a középiskolából, s így nem is álmodhatott róla, hogy a hozzá leginkább illő bölcsész szakok egyikére fölvegyék. Mint „osztályidegen” csak az egyik legsemlegesebb műszaki területre nyert felvételt, s így lett épületgépész, s mint ilyen az állami tulajdonú lakásokat kezelő IKV dolgozója. Innen felvételizett az Építészmérnöki Karra, s végezte azt el 1973-ban. Így közeledett valódi területéhez, a humán tudományokhoz és a művészetekhez. Már egyetemi évei alatt felfigyeltek egy Le Corbusier ronchampi kápolnájáról írt tanulmányára, amely később első esszékötetébe az 1995-ben megjelent „Küszöbök” címűbe be is került. Ettől kezdve folyamatosan írt feldolgozó esszéket a legkülönbözőbb témakörökben, így pl. Hyeronimus Bosch festészetéről, Tandori Dezső költészetéről, Ingmar Bergmann Trilógiájáról.

1975-ben a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet Regionális Tervezési Irodájára került, ahol több területrendezési terv, felelős tervezője volt. Itteni tapasztalatait összegezte később megírt, a regionális tervezést tárgyaló tankönyvében. Nem csak a tervezési szakmát, de a magyar vidék társadalmát is megismerhette, s az amúgy is meglévő szociális érzékenysége tovább növekedett. A VÁTI-ban töltött évek során az ott – korát megelőző – politikai erjedés egyik fontos szereplője volt, és kevesen tudták róla, hogy időközben 1981-85- ig a „Beszélő” c. szamizdat folyóirat fő terjesztője lett.

Nem csak politikai síkon volt részese a rendszerváltást elősegítő erjedésnek. Szintén 1981 és 1985 között a „Lélegzet” nevű hangos (mert nem elsősorban nyomtatott formában megjelenő) irodalmi folyóirat egyik szerzője, majd szerkesztője lett. Ez a folyóirat élő jellegéből következően ki tudta kerülni a cenzúrát. Ennek keretében több előadást tartott – többek között – Ottlik Gézáról és Hamvas Béláról. Szellemi táplálkozását elősegítette az akkoriban hosszú évekig tartó „Szombati beszélgetések” sora, ahol szellemi társaival Hamvas Béla, Tábor Béla és Szabó Lajos gondolati örökségének feldolgozásában vett részt. Ezek a beszélgetések a rendszer által megbénított szellemi környezet újraélesztői voltak.

A rendszerváltás szele Miklóssyt is rövid ideig a politikai élet közelébe sodorta. Egy ideig tagja volt az MDF tanácsadó testületei egyikének. A 90-es évek elejétől az építésügyet és a területrendezést felügyelő szakmai minisztériumok változó nevű sorában először főosztályvezető, majd társadalmi érzékenységének megfelelően cigányügyi referens lett. Itt dolgozott egészen 2002-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. Jóval később, rövid ideig a kérész életű öko-párt az Élőlánc tagja, sőt képviselő jelöltje is lett.

2003-tól óraadó tanárként részt vett a Szt. István Egyetem Tájépítészeti Karán indult újszerű – mert önálló öt éves – településmérnök képzésében. Az új szakon a regionális tervezés és a területi folyamatok értékelésével kapcsolatos tárgyak felelős oktatója volt. Kritikai szellemiségét hallgatók több évfolyama ismerhette meg.

Korábban is, de nyugdíjas éveiben fokozódó intenzitással végezte –szakmája mellett – szellemi, írói, gondolkodói tevékenységét. Már 2001-ben megjelent – a fentiekben említett – XX. sz.-i legjelentősebb, de jórészt elhallgatott gondolkodóiról szóló – talán legnagyobb jelentőségű – könyve. Ebben a könyvében az általa „tanítók nemzedékének” nevezett, európai jelentőségű, de ott, sőt idehaza sem felismert gondolkodók mondanivalóját kísérli meg a mai nemzedékeknek közvetíteni. Ezen tanítók sora és összefoglaló jellemzése – őt idézve – a következő: „Hamvas Béla az egyetemes Hagyomány felé tájékozódik, ezt tanulja és tanítja, ebből kiindulva értelmezi a korunkat és keresi a hiteles élet lehetőségét, Szabó Lajos a Rend hierarchiáját kutatja, és találja meg az alapjait az Egyházban, ami nem egyéb, mint „az alkotók idő-fölötti szövetsége a Kinyilatkoztatás jegyében”. Várkonyi Nándor fölfedezi a Paradicsomot, az „átkozott történelemnek” és a mi lelkünk mélységeiben. Karácsony Sándor Ázsia lelkét fedezi fel mibennünk, vele együtt Krisztus urunk parancsát a testvériségre. Fülep Lajos pedig felállítja számunkra a mércét, az ókori görög nép unikális szellemi teljesítményében.”

E gondolkodók munkásságának feldolgozása Miklóssy szemében nem pusztán emlékezés, vagy „siránkozás”, hogy mi is lehetett volna, hanem „cselekvési program”. E programban az ő szerepe óriási, mert közvetítő. A cselekvés itt kimondottan nem a szertelen nyüzsgést, hanem a szellemből meghatározott tettet jelenti. Már a könyv címében „Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél” (idézet Arany János Toldijából) megjelenik a szél, a szellem sodrása és szinte láthatatlanul a harcos csapat, a Ksatrija (a hindu harcos kaszt mintájára) magyar lelkület, amelynek méltó örököse Miklóssy, s akit ezért nevezhetünk harcosnak, aki a szó fegyverével ébresztve küzd. Miklóssy a Hamvas Béla „Öt géniusz” c. művében bemutatott lelkületek közül bizonyosan a legeredetibb módon magyar, az alföldi géniusz gyermeke volt. A magyarság számára, ahogy az általa interpretált Karácsony Sándor számára sem faji vonatkozású, hanem lelkület, amely sajátos észjárás, ahogy idézi is mesterét: „Az eszünk járása is egyenesebb, mint az övéké. Hadd látom. Értem. Rendben van. De csak akkor van rendben, ha értem, és csak akkor értem, ha látom: beláttam, átláttam az egészet… De vaktában nem hiszek el semmit senkinek. Inkább ráhagyom….”

A legutóbbi években folytatja esszéírói munkásságát, kibontja és gazdagítja, a korábban említett meghatározó könyvében is már szereplő és új témáit. 2009-ben jelenik meg „A másik ember keresése” c. kötete, amelyben a Karácsony Sándor által felvetett társas lélek gondolatot elemzi tovább ráirányítva a személy központú filozófiák magyar képviselőire a figyelmet, de szóba kerül a Várkonyi életmű és Petri György költészete is. 2017-ben jelennek meg az utolsó évek esszéit tartalmazó kötetei, a „Vízöntő vagy, amit akartok” című, ahol a nagy tanító nemzedék tagjai közül Fülep Lajosról és Karácsony Sándorról szóló esszék mellett, egy Freidrich Nietzsche olvasat bemutatása is történik. Szintén a legutóbbi évek termése az „Évezredek között” c. esszékötet, amelyben a lezárult XX. sz. és a megkezdődött XXI. sz. határán felmerülő sorskérdések fogalmazódnak meg.

Betegsége alatt is fáradhatatlanul elemzi a sorsunkat is meghatározó világfolyamatokat, szellemi örökségünk meghatározó vonulatait, s sorolja az ebből következő tennivalókat. Utolsó évében is – már nagy betegen – előadást tart Weöres Sándor költészetéről, vagy éppen a művészet és a piac összefüggéseiről.

Miklóssyt hatalmas olvasottsága, félelmetesen jó memóriája és a kettőt kombináló szintetizáló képessége emeli ki kortársai közül. Emlékezete kiterjedt nemcsak olvasmányaira, hanem olyan látszólag mellékes eseményekre, mint az olimpiák nehézsúlyú bokszbajnokainak névsora, a diákkorában kötelezően énekelt Sztálin kantáta szövege, vagy kedvelt kártyajátékának a tarokk játszmában már kijátszott tarokk kártyák száma. Beszélgetéseiben, a gyakorlatban is alkalmazza a Karácsony Sándor-i gondolatot, a magyar gondolkodás anekdotikus, konkrét és példázatos jellegéről.

Az egyes témákhoz való hozzászólásait szereti konkrét példákkal, vonatkozó történetekkel gazdagítani. Szikár alakja, fiatalosan lobogó tekintete, kritikus szelleme ébresztő marad számunkra távollétében is. Legfontosabb üzenete a felébredés a manipulációk áradatából, a szellemi éberségből származó nyugodt cselekvés fontossága ma érvényesebb, mint valaha. Ifjúkorában többen szerették volna, hogy folytassa a családi hagyományt és legyen lelkész, hivatalosan nem lett az, de talán ennél több is lett: útmutató sokak számára.

Budapest 2018 január 21-22.

Schneller István

Halotti beszédA hivatalos jelentés: 2018 január 19-én hajnalban hosszú betegség után meghalt Miklóssy Endreépítész, író nyugalmazott köztisztviselő, a Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának óraadóoktatója, a Magyar Írószövetség, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Hamvas Béla Kör tagja. Házasember, két nagykorú fiúgyermek édesapja.Nehéz kifejezni és megjeleníteni mindazt, amit e közlés az adatokon túl valójában jelent: amegrendítő hiányt. Elment a nagy bozótharcos, vagy, ahogy egy közös barátunk nevezte a hírhallatán: „az igazság preposztmodern harcosa”. Mert a mai világunkban magányos harcos volt őakkor is, amikor a Várostervező Intézetben vagy az Építésügy felügyeletét gyakorló változó nevűminisztériumokban dolgozott, de még nyugdíjas éveiben is, amikor az egyetemen diákoknak adta átszakmai tudását. Sokan hallhatták szellemes, sziporkázó előadásait, csodálták vagy épenmegszállottnak tartották, de keveseknek sikerült párbeszédbe kerülni vele, mert hatalmasmemóriája, rendkívüli szintetizáló képessége elemelte, de néha el is szigetelte környezetétől.Bensőséges párbeszédet a talán legfontosabb könyvében a „Túl a tornyon, melyet porbúl rakott aszél”című könyvében az általa „tanítók nemzedékének” nevezett XX. sz.-i magyar gondolkodókkal, saz ő általuk megidézett éltető gondolatokkal folytatott. Ez adott irányt szerteágazó témákkalfoglalkozó írásainak, és tette őt az örök tanítások egyik legjelentősebb mai közvetítőjévé.Pályakezdő éveire rányomta bélyegét a klerikálisnak tartott családi származásból eredő hátrányoksora. Édesapja evangélikus lelkész volt, őt magát egy – a kommunista időszak választásaira vonatkozóártatlan politikai megjegyzése miatt kicsapták a középiskolából, s így nem is álmodhatott róla, hogy ahozzá leginkább illő bölcsész szakok egyikére fölvegyék. Mint „osztályidegen” csak az egyiklegsemlegesebb műszaki területre nyert felvételt, s így lett épületgépész, s mint ilyen az államitulajdonú lakásokat kezelő IKV dolgozója. Innen felvételizett az Építészmérnöki Karra, s végezte azt el1973-ban. Így közeledett valódi területéhez, a humán tudományokhoz és a művészetekhez. Máregyetemi évei alatt felfigyeltek egy Le Corbusier ronchampi kápolnájáról írt tanulmányára, amelykésőbb első esszékötetébe az 1995-ben megjelent „Küszöbök” címűbe be is került. Ettől kezdvefolyamatosan írt feldolgozó esszéket a legkülönbözőbb témakörökben, így pl. Hyeronimus Boschfestészetéről, Tandori Dezső költészetéről, Ingmar Bergmann Trilógiájáról.1975-ben a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet Regionális Tervezési Irodájára került, aholtöbb területrendezési terv, felelős tervezője volt. Itteni tapasztalatait összegezte később megírt, aregionális tervezést tárgyaló tankönyvében. Nem csak a tervezési szakmát, de a magyar vidéktársadalmát is megismerhette, s az amúgy is meglévő szociális érzékenysége tovább növekedett. AVÁTI-ban töltött évek során az ott – korát megelőző – politikai erjedés egyik fontos szereplője volt, éskevesen tudták róla, hogy időközben 1981-85- ig a „Beszélő” c. szamizdat folyóirat fő terjesztője lett.Nem csak politikai síkon volt részese a rendszerváltást elősegítő erjedésnek. Szintén 1981 és 1985között a „Lélegzet” nevű hangos (mert nem elsősorban nyomtatott formában megjelenő) irodalmifolyóirat egyik szerzője, majd szerkesztője lett. Ez a folyóirat élő jellegéből következően ki tudtakerülni a cenzúrát. Ennek keretében több előadást tartott – többek között – Ottlik Gézáról és HamvasBéláról. Szellemi táplálkozását elősegítette az akkoriban hosszú évekig tartó „Szombatibeszélgetések” sora, ahol szellemi társaival Hamvas Béla, Tábor Béla és Szabó Lajos gondolati
örökségének feldolgozásában vett részt. Ezek a beszélgetések a rendszer által megbénított szellemikörnyezet újraélesztői voltak.A rendszerváltás szele Miklóssyt is rövid ideig a politikai élet közelébe sodorta. Egy ideig tagja volt azMDF tanácsadó testületei egyikének. A 90-es évek elejétől az építésügyet és a területrendezéstfelügyelő szakmai minisztériumok változó nevű sorában először főosztályvezető, majd társadalmiérzékenységének megfelelően cigányügyi referens lett. Itt dolgozott egészen 2002-ben bekövetkezettnyugdíjba vonulásáig. Jóval később, rövid ideig a kérész életű öko-párt az Élőlánc tagja, sőt képviselőjelöltje is lett.2003-tól óraadó tanárként részt vett a Szt. István Egyetem Tájépítészeti Karán indult újszerű – mertönálló öt éves – településmérnök képzésében. Az új szakon a regionális tervezés és a területifolyamatok értékelésével kapcsolatos tárgyak felelős oktatója volt. Kritikai szellemiségét hallgatóktöbb évfolyama ismerhette meg.Korábban is, de nyugdíjas éveiben fokozódó intenzitással végezte –szakmája mellett – szellemi, írói,gondolkodói tevékenységét. Már 2001-ben megjelent – a fentiekben említett – XX. sz.-ilegjelentősebb, de jórészt elhallgatott gondolkodóiról szóló – talán legnagyobb jelentőségű – könyve.Ebben a könyvében az általa „tanítók nemzedékének” nevezett, európai jelentőségű, de ott, sőtidehaza sem felismert gondolkodók mondanivalóját kísérli meg a mai nemzedékeknek közvetíteni.Ezen tanítók sora és összefoglaló jellemzése – őt idézve – a következő: „Hamvas Béla az egyetemesHagyomány felé tájékozódik, ezt tanulja és tanítja, ebből kiindulva értelmezi a korunkat és keresi ahiteles élet lehetőségét, Szabó Lajos a Rend hierarchiáját kutatja, és találja meg az alapjait azEgyházban, ami nem egyéb, mint „az alkotók idő-fölötti szövetsége a Kinyilatkoztatás jegyében”.Várkonyi Nándor fölfedezi a Paradicsomot, az „átkozott történelemnek” és a mi lelkünkmélységeiben. Karácsony Sándor Ázsia lelkét fedezi fel mibennünk, vele együtt Krisztus urunkparancsát a testvériségre. Fülep Lajos pedig felállítja számunkra a mércét, az ókori görög nép unikálisszellemi teljesítményében.”E gondolkodók munkásságának feldolgozása Miklóssy szemében nem pusztán emlékezés, vagy„siránkozás”, hogy mi is lehetett volna, hanem „cselekvési program”. E programban az ő szerepeóriási, mert közvetítő. A cselekvés itt kimondottan nem a szertelen nyüzsgést, hanem a szellembőlmeghatározott tettet jelenti. Már a könyv címében „Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél”(idézet Arany János Toldijából) megjelenik a szél, a szellem sodrása és szinte láthatatlanul a harcoscsapat, a Ksatrija (a hindu harcos kaszt mintájára) magyar lelkület, amelynek méltó örököse Miklóssy,s akit ezért nevezhetünk harcosnak, aki a szó fegyverével ébresztve küzd. Miklóssy a Hamvas Béla „Ötgéniusz” c. művében bemutatott lelkületek közül bizonyosan a legeredetibb módon magyar, azalföldi géniusz gyermeke volt. A magyarság számára, ahogy az általa interpretált Karácsony Sándorszámára sem faji vonatkozású, hanem lelkület, amely sajátos észjárás, ahogy idézi is mesterét: „Azeszünk járása is egyenesebb, mint az övéké. Hadd látom. Értem. Rendben van. De csak akkor vanrendben, ha értem, és csak akkor értem, ha látom: beláttam, átláttam az egészet…De vaktában nemhiszek el semmit senkinek. Inkább ráhagyom….”A legutóbbi években folytatja esszéírói munkásságát, kibontja és gazdagítja, a korábban említettmeghatározó könyvében is már szereplő és új témáit. 2009-ben jelenik meg „A másik emberkeresése” c. kötete, amelyben a Karácsony Sándor által felvetett társas lélek gondolatot elemzitovább ráirányítva a személy központú filozófiák magyar képviselőire a figyelmet, de szóba kerül a
Várkonyi életmű és Petri György költészete is. 2017-ben jelennek meg az utolsó évek esszéittartalmazó kötetei, a „Vízöntő vagy, amit akartok” című, ahol a nagy tanító nemzedék tagjai közülFülep Lajosról és Karácsony Sándorról szóló esszék mellett, egy Freidrich Nietzsche olvasatbemutatása is történik. Szintén a legutóbbi évek termése az „Évezredek között” c. esszékötet,amelyben a lezárult XX. sz. és a megkezdődött XXI. sz. határán felmerülő sorskérdésekfogalmazódnak meg.Betegsége alatt is fáradhatatlanul elemzi a sorsunkat is meghatározó világfolyamatokat, szellemiörökségünk meghatározó vonulatait, s sorolja az ebből következő tennivalókat. Utolsó évében is –már nagy betegen – előadást tart Weöres Sándor költészetéről, vagy éppen a művészet és a piacösszefüggéseiről.Miklóssyt hatalmas olvasottsága, félelmetesen jó memóriája és a kettőt kombináló szintetizálóképessége emeli ki kortársai közül. Emlékezete kiterjedt nemcsak olvasmányaira, hanem olyanlátszólag mellékes eseményekre, mint az olimpiák nehézsúlyú bokszbajnokainak névsora, adiákkorában kötelezően énekelt Sztálin kantáta szövege, vagy kedvelt kártyajátékának a tarokkjátszmában már kijátszott tarokk kártyák száma. Beszélgetéseiben, a gyakorlatban is alkalmazza aKarácsony Sándor-i gondolatot, a magyar gondolkodás anekdotikus, konkrét és példázatos jellegéről.Az egyes témákhoz való hozzászólásait szereti konkrét példákkal, vonatkozó történetekkelgazdagítani. Szikár alakja, fiatalosan lobogó tekintete, kritikus szelleme ébresztő marad számunkratávollétében is. Legfontosabb üzenete a felébredés a manipulációk áradatából, a szellemi éberségbőlszármazó nyugodt cselekvés fontossága ma érvényesebb, mint valaha. Ifjúkorában többen szerettékvolna, hogy folytassa a családi hagyományt és legyen lelkész, hivatalosan nem lett az, de talán ennéltöbb is lett: útmutató sokak számára.
Budapest 2018 január 21-22. Schneller István

Őszinte részvétünk.

Az Építészfórum búcsúja:
http://epiteszforum.hu/elhunyt-pasztor-erika-katalina

A dokumentum készítése széleskörű társadalmi bevonással történik, javaslatot:
- a 2017. július 06-án 16 órakor tartandó lakossági fórumon (Főpolgármesteri Hivatal, Díszterem)
vagy
- 2017. július 14-ig elektronikusan a telepuleskep@budapest.hu e-mail címre, vagy írásban a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának megküldve (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) vagy az Ügyfélszolgálaton (1052 Budapest, Bárczy István utca 1-3.) személyesen benyújtva
adhatnak.

A lakossági fórumon való részvételi szándékot lehetőség szerint a fenti e-mail címen vagy az Ügyfélszolgálaton szíveskedjenek jelezni.

SOMOGYI Krisztina búcsúja:
“Arnóth Lajos 1929-ben született Gyöngyösön.
A Szent István Gimnázium után a Műegyetemet 1948 és 1952 között végezte el.
Diplomamunkáját a Magyar Építőművészet publikálta Weichinger Károly ajánlására.
Első munkahelye a Könnyűipari Tervezőintézetben volt, de kapcsolata nem szakadt meg az egyetemmel, ahol 1953-54-ben tanársegédként dolgozott.
1953-ban került az Ipartervbe, amelynek feszes és józan gondolkodásmódja, kritikai szellemisége és nyitottsága, a „minőség” keresése meghatározó maradt életet végéig. Szendrői Jenővel való kapcsolatát mindig kihangsúlyozta. Legfontosabb munkája a budapesti Beloiannisz Híradástechnikai Gyár korszerű rekonstrukciója, amelyért 1964-ben Ybl-díjat kapott. Ebben az időszakban is aktív szerepet vállalt kiállítások és publikációk készítésében, mert mély meggyőződése volt, hogy az építészet nemcsak szakma, hanem a legmagasabb rendű kulturális tevékenység, műveltség, szociális érzékenység.
Az Iparterv mellett a másik meghatározó szakmai helyszín a Mesteriskola volt, amelynek II. ciklusát 1958-ban végzett el, és amelynek szervezésében élete második felében meghatározó szerepet játszott, többször is hangsúlyozva, hogy a két alapító, Szendrői Jenő és id. Janáky István szellemi hagyatékát kívánja folytatni.
Fáradhatatlannak tűnt: érdeklődése az építészet mellett a költészet, az irodalom és a zene iránt elmélyült és szerteágazó volt, nyitottsága és a világ dolgainak elfogadó megértése az utolsó pillanatokig megmaradt.
Nagyon nehéz leírni: SAM meghalt.
Egy hosszú, nagy korszaknak, egy csodálatos gazdagságú világnak lett egy nap leforgása alatt vége.
Weöres Sándor egyik kedvelt költője volt. A Bolero című versről nemrég, egy szomorú alkalom kapcsán beszélgettem vele. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar elő kell újra vegyem:
„Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már,
gyerünk, ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.”
2017. július 4.”

http://iaphd.kmcongress.com/

A BTM – Budapest Galéria (1036 Budapest, Lajos utca 158.)
nyilvános művészeti pályázatot ír ki a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány megbízásából

a Duna budai oldalán, a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen öt hónapos tervezett időtartamra elhelyezendő művészeti installációra, mely a Dunához kapcsolódó gondolatkör valamely elemét jeleníti meg

1. A kiíró, megbízó megnevezése
A pályázat kiírója, lebonyolítója a BTM – Budapest Galéria,
kezdeményezője és költségviselője a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány (a továbbiakban: Megbízók).

2. A pályázat célja, tárgya és anyaga
A pályázat célja a Duna budai oldalán, a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen öt hónapos tervezett időtartamra elhelyezendő művészeti installáció, úszómű, mely vizuális eszközökkel jeleníti meg a Duna folyó és a hozzá kapcsolódó gondolatkör valamely elemét. A műalkotás megvalósításához felhasznált anyagra vonatkozóan nincs megkötés, ugyanakkor az installáció nem okozhat balesetveszélyt és környezetvédelmi szempontoknak, illetve a jogszabályi kritériumnak is meg kell felelnie. Az alkotásnak figyelembe kell vennie az időjárási viszonyokat, a vízi- és szárazföldi közlekedés szabályait és a könnyen eltávolíthatóságot.
A teljes megvalósításra – beleértve a tervezést, kivitelezést, bontást, karbantartást, anyagköltséget, vezetékes áram kiépítésének költségét és a honoráriumot – maximum bruttó 12 millió Ft áll rendelkezésre.

3. A pályázók köre:
– aki a jelen kiírásban meghirdetett feladat elkészítésére vállalkozik, és vállalja a mű felállítását is
– aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek fogadta el
A szükséges engedélyek, hozzájárulás beszerzése a BTM-Budapest Galériával közösen történik, azok költségéről és a bérleti díj, illetve az esetleges megvilágítás esetén a közüzemi számlák finanszírozásáról a BTM – Budapest Galéria gondoskodik.
A Megbízó művészek, építésztervezők, és ezek alkotócsoportjainak részvételét várja.

4. A pályázat benyújtásának módja, határideje:
Az elkészített pályázat dokumentumait digitális formában (PDF-formátumban) 2017. április 18-án 24:00 óráig kell elküldeni e-mailben.

Bővebben: http://budapestgaleria.hu/_/palyazatok-kozter/

A nyertes pályamű, installáció tervezett átadása, „főpróba”: 2017. június 27-én.

A tervezett avatás: 2017. június 29., a Duna-napja