Archív

20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek

MÚJDRICZA Péter
Kiállítás

2017. október 11. 18:00

Megnyitja:
JAKAB Csaba (építész)

A kiállítás a tapolca-diszeli Első Magyar Látványtár megnyitásának 20. évfordulója előtt tiszteleg. MÚJDRICZA Péter építész látványtári terveiből és a terveket ihlető, számára legkedvesebb látványtári művekből rendez kiállítást. Megtekinthetjük a tervrajzok vonzásában többek közt SZEMADÁM György Lélekszkafander című munkáját, VÖRÖSVÁRY Ákos talált tárgyait és a látványtári PFZ (piros-fehér-zöld) sorozat jeles darabjait is. SZEGŐ György így írt az épületről a Mindenkinek kenyér és rózsa című látványtári nyitókiállítás kapcsán: “Különös kapcsolatot érzek a Mújdricza-féle galériás malombelső és Frank Lloyd WRIGHT New York-i Guggenheim Múzeumának (1957– 59) spirális körüljárhatósága között. Itt is megvan – kicsiben és szerény keretek között – az „egész” térbeli együttláttatása. Akár lent, akár fent tekintünk körül, magunk fölé vagy alá, átláthatjuk annak potenciális esélyét: itt „minden mindennel összefügg”-het. Ez az építészeti hatás meghatározó templomi érzést vált ki a múzeumba belépőben.”

Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft). MÉK 2017/5

Megtekinthető: 2017 10 23

  • 4 T

  • 4 T

  • 4 T

  • 800-7bt3js-p1200205