Archív

5 ház, 5 kert

A BME Építész Klub programja

2013. november 18. 19:00

A BME Építész Klub a népszerű 10 ház 10 építész esemény-sorozathoz kapcsolódóan két év után újra megtartja 5 ház 5 kert című programját. Az előadáson 5 olyan projektet mutatunk be, melynek létrehozásán az építész és tájépítész tervezők közösen dolgoztak. Az Építész Klub nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy a társszakmák együttműködése egyre inkább a tervezési gyakorlat részévé kell, hogy váljon – különösképpen a megváltozott jogosultsági rendszer miatt. Az épület mint objektum nem emelhető ki környezetéből, nem értelmezhető önállóan – végső jelentését a környezetében, a tájban nyeri el. Ugyanakkor az épületek körülhatárolják és meghatározzák a városi szabad tereket. A beépített tömbök és ezen terek rendszeréből kialakuló városszöveti kapcsolat korunk tervezési gyakorlatában felértékelődik. A “ház” vagy a “kert” domináns szerepének meghatározása rendkívül sokrétű szempontrendszert függvénye. Egy azonban biztos: kölcsönösen hatnak egymásra, ezért együtt tervezésük az élhető település, és a település arculata szempontjából is kiemelten fontos feladat a jövő tervezői nemzedéke számára.

Az előadást megnyitja: Dr. Kerékgyártó Béla egyetemi docens, a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék oktatója
A megnyitó után hallható lesz a tájépítész és építész tervezők közös előadása.
Az estet állófogadás zárja.

A részletes program:

1. Budai Várbazár - Steffler István (Garten Studio Táj- és Kertépítész Iroda) & Pottyondy Gábor (KÖZTI Zrt.)
2. Green House irodaház – Dr. Balogh Péter István, Pécsi Máté (s73 Kft.) & Pintér Tamás (DPi design Kft.)
3. Balatonfüred, nyaraló – Geiger Nóra (tájépítész) & Fernezelyi Gergely (FBI studio építészműterem)
4. Szeged, Agóra – Szabó Gábor (Tér-team) & Báger András, Helmle Csaba (BAHCS Művek Kft.)
5. Sopron, Várkerület – Szabó Levente (Hetedik Műterem)

Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft/ 1 FUGA kártya).

  • 5 ház 5 kert

  • logo 1