Archív

7. Petri György-díj

Díjátadó ünnepség

2016. december 22. 18:00

A Petri György-díj kuratóriuma 2016. december 2-án hozta meg döntését a 7. Petri György-díj odaítéléséről.

2016-ban a díjra jelölt 8 szerző közül három költő került a fináléba: BIRÓ Krisztián, JASSÓ Judit, ORBÁN Roza. Hármójuk közül idén ORBÁN Roza nyerte el verseiért a Petri György-díjat.

A Petri-díj kuratóriumának tagjai 2016-ben:
FORGÁCH András, KARÁDI Éva,  TÓTH Krisztina, VÁRADY Szabolcs, az előző évi díjazott, SZANISZLÓ Judit
A kuratórium munkáját idén háromtagú előjelölő bizottság segítette, tagjai:
ÁFRA János, CSUHAI István, PÁLYI Márk

2010-ben, PETRI György halálának tizedik évfordulóján hozta létre az N&n galéria Alapítvány a Petri György-díjat, amelyet évente a költő születésnapján adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága.

Maga a díj kettős: a díjazott megkapja a PETRI György élőmaszkja nyomán készült papírszobrot (a mű címe: „Bookend”), Louise MCCAGG, Robin Ami SILVERBERG és BÖRÖCZ András alkotását, a Magvető Kiadó pedig megjelenteti a szerző első kötetét.

Program:
Köszöntőt mond:
NAGY Bálint az N&n galéria és a díj alapítója

Felolvas:
BIRÓ Krisztián és JASSÓ Judit

Laudációt mond:
PARTI NAGY Lajos

A díjat átadja:
FORGÁCH András és NAGY Bálint

Felolvas:
ORBÁN Roza, a 7. Petri György-díj nyertese

A díjátadó után megszólalnak az elmúlt 7 év szereplői:
nyertesek, jelöltek, a kuratórium tagjai, a kiadó képviselői

Közreműködik:
HALMÁGYI Sándor és DARVAS Kristóf

  • bookendfull