A ma este felhangzó passió egyetlen fennmaradt kéziratos példányát a berlini Staatsbibliothek őrzi; első közreadója, Friedrich Chrysander (1860) 1704-re datálja. A kézírás gyakorlott, bár zeneileg nem gondolkodó, sok primitív hibát ejtő másolót mutat; mivel duktusa hasonlít az akkor épp Hamburgban tartózkodó ifjú Händelére, ezért a zenetörténet sokáig az ő művének tekintette e darabot. E vélekedést az is erősítette, hogy 1722-ben Johann Mattheson egy meg nem nevezett, de nagyhírű komponista alkotásaként hivatkozik rá, és a partitúra hosszával vetekedő terjedelemben kritizálja (valójában pusztán saját esztétikai elveit kéri rajta számon).
Stiláris alapon Händel szerzősége nem tűnik valószínűnek; de azért sem, mert a szerzőnek szokása volt későbbi műveiben korábbi darabjaiból vett részleteket idézni, márpedig e passió egyetlen töredéke sem bukkan fel későbbi Händel-művekben. Két évtizeddel ezelőtt az 1693 és 1697 között Hamburgban élő Georg Böhm (1661–1733) került előtérbe feltételezett szerzőként, az új Grove-lexikon (2000) feltételesen az 1704-ben szintén a városban lévő Christian Ritter (1645/50–1717 után) művei közt említi.
Jómagam nem sok hasonlóságot találok e szerzők vokális művei és a passió zenei anyaga között (talán csak a No. 6 ária emlékeztet valamelyest Böhmre); azt gondolom, hogy e stílusában szerteágazó mű egy hamburgi templomban több éven át is használatban lehetett, közben folytonosan alakult, s több szerző kezenyomát is magán viseli (az 1704-es évszámot a szakirodalom tényként kezeli, pedig meghatározásánál Chrisander Händel hamburgi tartózkodásának idejét veszi alapul). A darab első formájában talán egy, a 17. századi német gyakorlat szerint 5. tónusú gregorián recitációval előadott passiótörténet lehetett, néhány ária (Nos. 1, 2, 5, 7, 10, 11, 12) és az (akkor még csak négyszólamú) zárókórus beillesztésével, a continuón kívül mindössze két, tercben mozgó, vagy egymást imitáló hegedűvel. Később újabb, expresszívebb stílusú áriák kerülhettek a darabba — akárcsak a korábbiak, ezek is Christian Postel (1658– 1705), a legnépszerűbb hamburgi librettista szövegeire — az elejére pedig rövid, de igen dramatikus sinfonia; a korábbi áriák kiegészültek brácsaszólammal és fúvósokkal és helyükre kerülhettek a turbák és Pilátus ariosói. Végül az egészet hangnemileg mesterien összekapcsoló operai recitativo formájában ölelte fel az Evangélista új szólama. A brácsaszólam egyes megoldásai és a Pilátusariosók rendkívül hasonlítanak a hamburgi operaigazgató, Reinhard Keiser (1674–1739) vokális műveiben látottakra; talán ő volt az, aki megadta a darab végső formáját, őrá utalhatott Mattheson neves szerzőként.
Bali János
ELSŐ RÉSZ
Sinfonia
Ev.: Akkor azért előfogá Pilátus Jézust, és
megostoroztatá.
1. Aria (S) Számtalan gonoszságunk jobban
bántja a Megváltót, az Igazat, mint a szemtelen
katonák ostorcsapásai és korbácsütései. Sírj, ó,
ember: hisz vétkeidért maga az Isten tűri a korbácsot.
És a vitézek tövisből koronát fonván, a fejére tevék,
és bíbor köntöst adának reá, És mondának: Üdvöz
légy zsidók királya! És arczul csapdossák vala őt.
Majd ismét kiméne Pilátus, és monda nékik: Ímé
kihozom őt néktek, hogy értsétek meg, hogy nem
találok benne semmi bűnt. Kiméne azért Jézus a
töviskoronát és a bíbor köntöst viselve.
2. Duetto (2 S) Nézzétek: Jézusom rózsához
hasonló! Bíborát tövisek övezik: bája dacol a Jerikó
mezejét betöltő bozóttal. Csak szirmaival
kell bekötöznünk, s begyógyulnak bűneink sebei.
És monda nékik Pilátus: Ímhol az ember! Mikor
azért látják vala őt a papifejedelmek és a szolgák,
kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg!
Monda nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti és feszítsétek
meg, mert én nem találok bűnt ő benne.
Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és
a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy
Isten Fiává tette magát.
Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még
inkább megrémül vala; És ismét beméne a törvényházba,
és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De
Jézus nem felelt néki. Monda azért néki Pilátus:
Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é hogy hatalmam
van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van
arra, hogy szabadon bocsássalak? Felele Jézus:
Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem
adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak,
a ki a te kezedbe adott engem. Ettől fogva
igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani.
3. Aria (S) Isten fia, csak fogságod által jön el
szabadságunk; börtönöd a kegyelem trónusa,
jámborok menedéke. Ha te nem vetted volna
magadra a szolgaságot, örökös lenne a mi szolgaságunk.
De a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon
bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát
királylyá teszi, ellene mond a császárnak! Pilátus
azért, a mikor hallja vala e beszédet, kihozá
Jézust, és űle a törvénytevő székbe azon a helyen,
a melyet Kőpadolatnak hívtak, zsidóul pedig
Gabbathának.
Vala pedig a husvét péntekje; és mintegy hat
óra. És monda a zsidóknak: Ímhol a ti királyotok!
Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd
meg őt!
4. Aria (B) Remegj meg recsegve, tárd ki lángoló
torkod, mélység, e a szavaktól! Gondold hát
meg, te, bűnök szerzetese: akit kereszten akarsz
meggyilkolni, épp az ment meg téged a Sátán
gyilkossága elől!
Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem
meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk
van, hanem császárunk!
Akkor azért nékik adá őt, hogy megfeszíttessék.
Átvevék azért Jézust és elvivék. És emelvén az ő
keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére,
a melyet héberül Golgothának hívnak: a hol
megfeszíték őt, és ő vele más kettőt, egyfelől, és
másfelől, középen pedig Jézust.
5. Aria (A) Bízzál, szívem, itt kegyelmet találsz:
Jézus nem hagja el a bűnöst, még ha a keresztre
is kerül. Mikor már segítséget nem remélhetsz,
már a kereszt tart téged, várj csak: ott áll középen
Ő.
Pilátus pedig czímet is íra, és feltevé a keresztfára.
Ez vala pedig az írás: „a Názáreti Jézus, a zsidók
királya”. Sokan olvasák azért e czímet a zsidók közül;
mivelhogy közel vala a városhoz az a hely, a
hol Jézus megfeszíttetett vala: és héberül, görögül
és latinul vala az írva. Mondának azért Pilátusnak a
zsidók papifejedelmei: Ne írd: A zsidók királya; hanem
hogy ő mondotta: A zsidók királya vagyok.
Felele Pilátus: A mit megírtam, megírtam.
A vitézek azért, mikor megfeszítették Jézust,
vevék az ő ruháit, és négy részre oszták, egy részt
mindenik vitéznek, és a köntösét.
6. Aria (T) El kell hagynod köntösödet, hogy
magunkra húzhassuk, befedve vele bűneinket.
Meztelenül kéne örökké szenvednünk, ha érdemed
nem öltöztetne fel minket, több, mint atyai
jósággal.
A köntös pedig varrástalan vala, felülről mindvégig
szövött. Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk
el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen.
Hogy beteljesedjék az írás, a mely ezt mondja:
Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot
vetettek. A vitézek tehát ezeket művelék.
7. Duetto (2 T) Kik a Megváltó örökösei? Csupa
gonosz vitéz. Csak ezekért kell meghalnia? Nem:
az egész emberi nemért, az összes gonosz, éretlen
kölyökért, akiknek önmagát hagyja örökül.
MÁSODIK RÉSZ
A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő
anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a
Kleopás felesége, és Mária Magdaléna.
Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő
anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az
ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda
a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az
órától magához fogadá azt az a tanítvány. Ezután
tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett,
hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.
8. Aria (S) Jézus, Jézus, annyira szomjazol,
hogy még a csórét is meginnád? Egek! Most
gondolok csak bele, hogy az én gondomra gondolsz,
és az én szorongattatásomban való
vígaszra szomjazol, halálosan.
Vala pedig ott egy eczettel teli edény. Azok azért
szivacsot töltvén meg eczettel, és izsópra tévén azt,
oda vivék az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus
az eczetet, monda: Elvégeztetett!
9. Aria (B) Ó, hatalmas mű, mely már a Paradicsomban
vette kezdetét! Ó, hatalmas erő, mely
Krisztusnak diadalt szerzett, hogy a csata után
győzelmi pompával mondhatta: „Elvégeztetett”!
És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét.
10. Aria (S) Remegjetek, hegyek, szakadjatok
szét, dombok! Nap, takard el lángoló tükrödet!
Ég és Föld, nem szűntök meg? Olvadjatok meg
reszkető félelemben, sziklák! Hullámok, rengjen
a mélység: itt a Megváltó szíve hasad meg.
A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán
ne maradjanak, miután péntek vala, mert
annak a szombatnak napja nagy nap vala, kérék
Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék
le őket.
Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsőnek
lábszárait és a másikét is, a ki ő vele együtt
feszíttetett meg; Mikor pedig Jézushoz érének és
látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő
lábszárait; Hanem egy a vitézek közül dárdával
döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki
abból.
11. Duetto (S, B) Túl gyenge volt a víz bűneink
szennyét lemosni? Ember, az általad okozott kárt
csak az isteni vér hozhatta helyre! Ezért kell, —
míg csak a Földön élek — hogy nyomorúságomat
sirassam; hogy szemem forrássá változzon, vér-
től és könnytől vörössé.
És a ki látta, bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága;
és az tudja, hogy ő igazat mond, hogy ti
is higyjetek. Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék
az írás: „az ő csontja meg ne törettessék”.
Másutt ismét így szól az írás: „néznek majd arra, a
kit általszegeztek”.
Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József,
a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban,
a zsidóktól való félelem miatt, hogy levehesse a
Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért
és levevé a Jézus testét. Eljöve pedig Nikodémus is,
a ki éjszaka ment vala először Jézushoz, hozván
mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.
Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték
azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál
szokás temetni.
12. Duetto (S, B) Vele megyek a sírba. Mit nekem
az Ég, vagy a világ kavargása, ha Jézusom
meghal!
Azon a helyen pedig, a hol megfeszítteték, vala egy
kert, és a kertben egy új sír, a melybe még senki
sem helyheztetett vala. A zsidók péntekje miatt
azért, mivelhogy az a sír közel vala, abba helyhezteték
Jézust.
Coro Aludj békében kínszenvedésed után, lágyan
pihenj a kemény csata után! Hisz halálod a
Menny örömét hozta nékünk, harcod a mi győzelmünket
szerezte.
(ford.: Károli Gáspár/Bali János)
küldés...
