Archív

A Magyar Urbanisztikai Társaság 50 éve

Magyar Urbanisztikai Társaság, 2018

2018. március 28. 16:30

Bemutatja:
KÖRMENDY Imre, ACZÉL Gábor, ZÁBRÁNSZKYNÉ PAP Klára

Moderátor:
SZKORDILISZ Flóra

Minden egyesület és szakmai szervezet életében jelentős a betöltött 50. év és az évforduló alkalmat ad a visszatekintésre, az összegzésre. Különösen igaz ez olyan szervezetek esetében, amelyek radikális társadalmi változások próbatételeit élték túl és maradtak naprakészek. A rendszerváltásig a MUT a városok szövetségét is jelentette, éves konferenciáin, továbbképzésein számos települési vezető is bővíthette ismereteit – a szakma képviselőin túl. A „szakma” helyett pedig helyesebb a „szakmák” szót használni, ugyanis az alapítók 13 szakmát képviseltek és a Társaság éppen azzal a céllal jött létre, hogy a különböző szakmák együtt gondolkodását és az együttműködést segítse elő. Ezt a célt megvalósítandó a MUT az elmúlt 50 év alatt számtalan jelentős kezdeményezésnek, szakmai programnak volt a szervezője, így például a kezdetektől fogva szakembereket delegált a megyei értéktárba bekerült Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemre, és a mai napig folyamatosan közreműködik a program kialakításában.
A könyv kiadásával és az eddigi törekvések, eredmények közzétételével szeretnénk a jelen és a jövő kihívásaihoz is hozzájárulni. A kiadványt a területi csoportokról, a szakmai tagozatokról, az elmúlt évtizedek konferenciáiról, díjazott településeiről és személyeiről szóló áttekintések teszik teljessé. Helyet kap az Építéstudományi Egyesülettel közösen kiadott Városépítés című folyóirat, valamint az Urbanisztika című lap bemutatása is: ezek a kiadványok a szakemberek és a tudomány(ok) számára is értékes forrást képeznek.
Reméljük, hogy az 50 éves Magyar Urbanisztikai Társaság történetének és tevékenységének bemutatása a fiatal urbanista generációknak is értékes szakmai betekintést nyújt és megerősíti az urbanisztika iránti elköteleződésüket.

Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft). MÉK 2018/3

  • 220408