Archív

5. Petri György-díj

Díjátadó

2014. december 22. 19:00

SAJTÓKÖZLEMÉNY:

2014-ban a Petri-díjra jelöltek közül három alkotó került a fináléba: BECK Tamás költő, író; HEVESI Judit költő és JASSÓ Judit költő, író.
Hármójuk közül idén BECK Tamás költő nyerte el a Petri György-díjat.
PETRI György halálának tizedik évfordulóján hozta létre az N&n galéria Alapítvány a Petri György-díjat, amelyet évente a költő születésnapján adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága.
Maga a díj kettős: a díjazott megkapja a PETRI György élőmaszkja nyomán készült papírszobrot (a mű címe: „Bookend”), Louise MCCAGG, Robin Ami SILVERBERG ÉS BÖRÖCZ András alkotását, a Magvető Kiadó pedig megjelenteti a szerző első kötetét.

A Petri-díj kuratóriumának tagjai:
FORGÁCH András, KARÁDI Éva, RADNÓTI Sándor, TÓTH Krisztina, VÁRADY Szabolcs és az előző évi díjazott, BALASKÓ Ákos

 

Az est programja:

Köszöntőt mond:
NAGY Bálint (az N&n galéria és a díj alapítója)

BALASKÓ Ákos, HEVESI Judit és JASSÓ Judit

Laudációt mond:
VÁRADY Szabolcs (író, költő)

Felolvas:
BECK Tamás

Közreműködik:
HEGEDŰS D. Géza és harmadéves hallgatói a Színház és Filmművészeti Egyetemről: / BAKI Dániel, BLAHÓ Gergely, BODOKY Márk, DÉR Zsolt, EMBER Márk, FIGECZKY Bence, GEORGITA Máté Dezső, GYÖNGYÖSI Zoltán, KISS Andrea, MEDVECZKY Balázs, OLASZ Renátó, OSVÁTH Judit, PAPP Endre, RUJDER Vivien

  • x 1

  • bookend-web-1

  • bookend-web-2