Aktuális

Az Árkay család munkássága

Makettek a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatóitól

megtekinthető: 2019 04 07

2019. március 8. 17.00

megnyitja: Dr. Csanády Gábor Mátyás DLA főiskolai tanár, a SZIE – YMÉK Építészmérnöki Intézet Épülettervezési Szakcsoport oktatója

A XX. század első felének meghatározó építészdinasztiája az Árkay család. Árkay Aladár születésének tavaly ünnepeltük 150 éves évfordulóját. Árkay Aladár és fia, Árkay Bertalan termékeny alkotók voltak, de munkásságuk részben politikai, részben művészettörténeti-építészettörténeti okokból a XX. század második felében háttérbe szorult.

A két építész legismertebb, közös munkája a Városmajori Jézus Szíve római katolikus plébániatemplom. A templomegyüttes önmagában is érdekes, mert első elemét, a kistemplomot még az apa tervezte 1925-ben, ehhez kapcsolódott az 1932-ben kezdett nagytemplom a karakteres, nálunk szokatlan, campanile-szerű harangtoronnyal.

Építészetük középpontjában valamiféle otthonosság előidézése volt. Jellemző, hogy leginkább villák és templomok építésével váltak ismertté, elismertté.

A 150 éves évforduló volt az közvetlen indíték arra, hogy az Szent István Egyetem – Ybl Miklós Építéstudományi Kar másod- és harmadéves hallgatóinak építészettörténeti feladatként adjuk a munkáikban számtalan ponton egymáshoz kapcsolódó, nehezen szétválasztható Árkayak művészetét. A feladat része az apóssal, Kallina Mórral közös, meghatározó munkák felvillantása.

Hallgatóink a félév első részében kutatást végeznek, a majd ezt dolgozzák fel egy karakterrajzot is tartalmazó tanulmányban, és egy makettet is készítenek a kiválasztott épületről.

A kiállításon néhány kiválasztott modell mellett monokróm fotósorozaton mutatjuk be a maketteket.

/Benárd Aurél DLA építész/

  • fasori_ref

  • SZIE_Logo_YBL_02