Archív

Az Etnoszkóp folyóirat első, szövegfolklorisztika tematikájú számának bemutatója

Szerkesztette: Ilyefalvi Emese, Smid Bernadett, Szakál Anna

Lapterv/design: Kemény Márton János

2012. február 8. 18.00

A lapot ismerteti: Nagy Ilona folklórkutató és Szilágyi Márton irodalomtörténész.

Elhangzik Balogh Máté Gergely az eseményre írt Tre dui című zeneműve.

Szabó Miklós Horgászás című versét Bárth M. János szólaltatja meg.

Az amerikai folklorizmus jegyében muzsikál: Morvay Juci és Molnár Botond

Az Etnoszkóp az ELTE BTK néprajz szakán végzett vagy ott tanuló hallgatók kezdeményezésére, más egyetemek hallgatóinak és dolgozóinak bevonásával jött létre. Célja, hogy teret biztosítson a szövegfolklorisztika, a történeti folklorisztika valamint a kortárs folklorisztika számára. A folyóirat nyitott fórumként publikációs lehetőséget kínál valamennyi intézmény hallgatójának és fiatal kutatóknak egyaránt. Az Etnoszkóp dinamikus, sokszínű periodikaként állandó rovatok segítségével különböző perspektívából közelíti meg a fenti tudományterületeket. A folyóiratban a tanulmányok mellett helyet kap az utóbbi évek legfontosabb külföldi és hazai szakirodalmának igényes, kritikus recenzálása és fordítása, valamint interjúk és beszélgetések formájában megszólalnak az adott tudományterület ismert kutatói is.

etnoszkop.blogspot.com

  • etnoszkop_cimlap_final-1