A kiállítás készítője és a kiállítást megnyitja: Rácz Zoltán építész
A kiállítás Borsos József (1875 – 1952), Debrecen egykori főépítészének munkásságát mutatja be. Rácz Zoltán építész, a kiállítás szerkesztője Borsos életművét több mint húsz éve kutatja. 1990-ben megjelent szerényebb kötete után megjelenés előtt áll a Holnap Kiadó Építészet Mesterei sorozatának következő tagjaként Borsos Józsefről szóló könyve. Ennek kapcsán készült a kiállítás, melynek résztvevője a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Debreceni Református Kollégium Levéltára és az debreceni önkormányzat mikrofilmtára, ahol számos Borsos-tervet és egyéb adatot őriznek, de sok újdonság került nyilvánosságra a családi hagyatékból is, az unokák jóvoltából.
Borsos József Hódmezővásárhelyen született 1875-ben. A műegyetem elvégzése után Münchenben tanult tovább, s később is gyakran járt külföldön. Korb Flóris műterme után szülővárosában mint főmérnök dolgozott, majd 1908-ban Debrecenbe költözött. Építészeti fejlődését házainak során kísérhetjük figyelemmel, legnagyobb munkája viszont kétségtelenül Debrecen rendezési terve. Már az I. világháború előtt részt vett a város fejlesztésében, s az 1928-30-ban rögzített terv tartalmazta Debrecen máig meghatározó városszerkezeti elemeit. Ennek része volt a Köztemető is, ahol elkészült a ravatalozója, a korszak magyar építészetének egyik kiemelkedő műve.
Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft/ fél FUGA kártya).
Megtekinthető: 2013 11 17