Az első félidőben fellépő tanszaki kórus éppen egy héttel később londoni meghívásnak tett eleget, s ehhez a fellépéshez a katolikus westminsteri katedrális kívánságai szerinti műsort állított össze Dobszay László viszonylag egyszerű gregorián anyaggal, némi ismeretterjesztő jelleggel, reneszánsz polifon betétekkel. A Schola ezzel szemben április 17-i templomi jubileumi hangversenyére készül, amely a kórus több mint ötven hanglemezéből vett szemelvényekkel idézi majd fel a hallgatóságnak az együttes pályáját. Ezen a koncerten a Schola Hungarica által kinevelt kórusvezetők is szóhoz jutnak majd, érzékletessé téve, hogy az együttes, nevének mai olvasatával összhangban, mindig több volt előadói formációnál. Iskola volt a kezdet kezdetétől a munkában részt vevő, akár hét-nyolcéves gyermekek számára, akár zenész lett belőlük később, akár nem; iskola volt a fiatal és leendő zenészhallgatók számára, egy olyan biztos zenei alap elsajátítását célozva, amely a legtöbb curriculumból kimarad; és iskolaként vagy inkább izgalmas zenei műhelyként funkcionált azáltal is, hogy az évtizedek folyamán igen jelentékeny zenészek, főként zeneszerzők sora járt el hosszú ideig a Scholába, hogy megmerítkezzen a gregoriánumban és a Dobszay-Szendrei-féle zenélésmódban.
A Fugában megrendezett hangverseny ilyeténképpen túlságosan ünnepi és túlságosan heterogén, sokszereplős volt ahhoz, hogy tételes értékelést kívánjon. A koncert első feléről, a tanszaki kórus hangversenyéről rögzítsünk mindenesetre annyit, hogy a műsorból és Dobszay László lényegretörő bevezetőiből a hallgató képet alkothatott a gregorián stílus korszakairól, funkcióbeli és stiláris változásairól, néhány alapvető tételtípusról és fogalomról, például a vers és zene határán elhelyezkedő recitációról, benyomást szerezhetett egy gregoriánt reneszánsz polifon tételekkel váltogató mise-előadásról, s meghallgathatott egy Palestrina-motettát is. A kórus hallgatókból, tehát nem válogatott hangokból állt, de imponálóan egyöntetűen zenélt -őket hallgatva érezhettük, milyen jelentős kulturális érték a koncentráció magas fokára és a zenei hajlékonyságra alapozó budapesti gregorián iskola, s hogy ezek a fiatalok magából a stílusból, s a stílus mestereitől milyen életre szóló benyomást szerezhetnek ízlés és mérték szerepéről a művészetben.
A Schola Hungarica műsorrészében az első -tartós -benyomás az volt, hogy egy (fél)profi együttes hangi csiszoltsága és öszszeszokottsága milyen hatalmas többletélmény a hallgató számára. Csak azt sajnálhattuk, hogy gyerekek nem szerepeltek ezen a hangversenyen. A Schola-lemezek sorából felhangzott sokféle magyar vonatkozású anyag: magyar forrásból származó, magyar szentet dicsőítő vagy nálunk honos variánst jelentő tételek, egy „kísérletképpen” magyar szöveggel énekelt nagypénteki antifóna, kuriózumképpen pedig egy hazai török kori pálos forrásból származó darab is. De képet kaptunk az együttes történeti érdeklődéséről és lassan egész Európát átfogó kitekintés-sorozatáról is, így részlet hangzott el a népszerűségükhöz egykor jócskán hozzájáruló beauvais-i Dániel-játékból, Dufay Cambrai számára komponált többszólamú himnuszaiból, és szemelvényeket hallhattunk a gregorián „globalizációval” szemben önállóságukat ideig-óráig megőrizni képes ólatin liturgiák (órómai, beneventán, ambrozián) anyagából. Az egyik különlegesen díszes, női karon felhangzó és Szendrei Janka által vezényelt beneventán tétel volt az este egyik legszebb zenei pillanata. Dobszay László ennek a műsorrésznek csupán a legvégén vette át a Schola Hungarica vezénylését; a többi darabot a már erősen tanárkorban levő vagy éppen igen fiatal tanítványok vezényelték: MIZSEI ZOLTÁN, SOÓS ANDRÁS, KOCSIS CSABA, MOLNÁR-INGRAM JOHANNA, HÉJA BENEDEK és MERCZEL GYÖRGY. Más-más technikával és vérmérséklettel – de félreismerhetetlenül egyazon iskola neveltjeiként. (Február 28. – Fuga Budapesti Építészeti Központ. Rendező: Fuga)
MALINA JÁNOS
Muzsika, 2010. április
küldés...
