Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy
Dr. WINKLER Gábor, professzor emeritus
74 éves korában, 2015. május 19-én reggel váratlanul elhunyt.
A temetési szertartásról később intézkedünk.
Gyászoló család
A Széchenyi István Egyetem közleménye
Gyászol az Egyetem
ELHUNYT DR. WINKLER GÁBOR ÉPÍTÉSZ, PROFESSOR EMERITUS
Megrendülten tudatjuk, hogy elhunyt dr. Winkler Gábor építész, Egyetemünk professor emeritusa, volt tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, hazai és nemzetközi szakmai szervezetek tagja, tisztségviselője, számos szakmai elismerés és díj kitüntetettje. Temetése 2015. május 29-én, pénteken 15 órakor Győrben, a nádorvárosi köztemető új ravatalozójából lesz.
Dr. Winkler Gábor 1964-ben diplomázott a Műegyetemen, 1968-ig kivitelező cégeknél dolgozott, 1995-ig tervezett, majd a következő építészgeneráció számára adta át tudását Győrben és Sopronban. 1964-től hozzávetőleg kétszázötven épületének terveit kivitelezték. A legjellegzetesebb, Győr városképéhez sokat adó terve a Bécsi udvar. Számos műemlék – így az Eszterházy palota és a Magyar Ispita – helyreállításában is szerepet vállalt, a Liszt Ferenc utcában szinte mindent az ő tervei alapján renováltak.
A szakma minden részét végigjárta: volt kivitelező, tervező, műszaki ellenőr, hatósági munkában is részt vett, s a műemlékvédelemben is alapos gyakorlatot szerzett. Kitanulta a kivitelezés fortélyait, megismerte az építőmunkásokat s magát a művezetést, az időjárás szerepét. Ezek az ismeretek rendkívül sokat segítettek a későbbiekben. Győr dr. Winkler Gábor számára az első pillanattól nagyon kedves és szerethető város, mely rendkívül sok lehetőséget, kihívást tartogat az építészek számára.
Mióta Győrbe került, lényegében kicserélődött a város, s dr. Winker Gábor a nagy átalakulás részese lehetett mint tervező építész, városrendező és műemlékvédő.
„A hallgatókat építésszé, alkotóvá szeretném nevelni, megmutatni azt, hogy az építészet milyen gazdag, sokrétű tudomány. Minderre éppen az építészet történetének tanítása a legalkalmasabb” – fogalmazta meg a Széchenyi Alumni Magazinnak 2010 nyarán adott interjúban. Győrben az építészettörténet mellett műemlékvédelmet, Sopronban építészetelméletet oktatott. Azt szokta mondani: abból lesz jó építész, aki szereti az életet, tudja mi a szép, hiszen csak ezekkel a tulajdonságokkal felvértezve fog élhető, szerethető, kedves házakat tervezni.
Dr. Winkler Gábor 1975-ben kidolgozta Pápa műemléki belvárosának rehabilitációs tervét. 1980-ban megszervezte Győr-Gyárváros helyi műemléki védelmét. 1988-ban közreadta Sopron 19. századi építészettörténetét, elkészítette az elmúlt 100 év építészeti emlékeinek vidéki összeírását és metodikáját, tervezte többek között a zsirai kastély, a csornai premontrei prépostság helyreállítását. 1995-től Pápa főépítésze, a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának tagja, 2000-től 2006-ig elnöke.
2003-tól a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 2011-től emeritus professzora. 1993 és 2011 között az Europa Nostra (Hága) tanácstagja. Az Europa Nostra műemlékvédelemmel, vidék- és várostervezéssel foglalkozó páneurópai szervezet. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, az ICOMOS (Párizs) tiszteletbeli tagja. Az ICOMOS az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye.
A Széchenyi István Egyetem 2015-ös naptárát Győr jellegzetes és ismert épületeiről készített grafikái díszítik, s a Széchenyi Alumni Magazin is folyamatosan közreadta rajzait. A magazin felkérése alapján az elmúlt időszakban is dolgozott a neves városépítész, Valló István műegyetemi professzor, Győr egykori polgármester-helyettesének életművét bemutató tanulmányon.
Széleskörű és alapos szakmai felkészültsége, közvetlensége és segítőkészsége mindig az értéket kereső tenni akarással együtt jelent meg. Dr. Winkler Gábor emlékét, szellemiségét alkotásai, könyvei, tanulmányai, kollégái, hallgatói őrzik, viszik tovább.
Emlékét megőrizzük!
Nyugodjon békében.
Széchenyi István Egyetem