Archív

Elfeledett örökség. A Csekonics család zsombolyai uradalmának épített öröksége / SZILÁGYI Mária, Anica TUFEGDŽIĆ

Újvidéki Egyetem, Műszaki Tudományok Kara, 2014
Könyvbemutató és kiállításmegnyitó

2014. szeptember 18. 18:00

Bemutatja:
FEJÉRDY Tamás DLA (építész, műemlékvédelmi szakmérnök) és Dr. MÁTÉ Zsolt (a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett építész)

*

Csekonics-örökség. A Csekonics család zsombolyai uradalmának épített öröksége
Kiállításmegnyitó

Kurátor:
SZILÁGYI Mária és Anica TUFEGDŽIĆ (építész, műemlékvédelmi szakmérnök)

Megnyitja:
VÁRADY Tibor (egyetemi tanár, a jogtudományok doktora)

Az egyik legnagyobb uradalom a Bánságban a CSEKONICS-család zsombolyai uradalma volt, mely korszerű gazdálkodásával példaként szolgált még Nyugat Európa országai számára is. A több mint 140 év alatt, amíg ezen területen „uralkodott” és tevékenykedett a család, jelentős épületállományt hozott létre. Itt, az egykori Monarchia egyik legfejlettebb nemesi birtokán, a zsombolyai uradalomban, mely a XVIII. évszázad végétől a XX. század elejéig hatalmas fejlődésen ment keresztül, számos értékes épület található még ma is. A különböző funkciójú épületeknek lakó-, gazdasági-, ipari- vagy vallási rendeltetésük volt, más-más anyagokból épültek, más volt az építészeti nyelvezetük, mégis egy kerek egészet alkottak, melyen belül minden tökéletesen működött.
A Csekonics család zsombolyai uradalmának épített örökségecímű kiállítás ezt az egykor gazdag uradalmi életet és épületállományt mutatja be levéltári források, korabeli térképek, tervrajzok és régi fényképek segítségével, valamint kitér a jelenlegi állapotokra. A család pénzbeli segítségének köszönhetően több kastély, templom, vasútállomás épült, falvak és majorok létesültek, amelyek tervezői között igen nagy nevek is szerepelnek, többek között YBL Miklós. Így a kiállítás kapcsolódik az Ybl Bicentenáriumhoz is.

Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek. (500 FT) 
MÉK 2014/84

  • cms-image-000024701