Kalmár János láthatóan kedveli az extrém helyszíneket. Négy éve az akkori, viharvert Bartók-galériában, két éve a kívül-belül mindenre alkalmatlan Duna-parti zikkuratban, most a Fugában mutatja be a szobrait. Az építészek központjának abban a gőgösen csupasz kiállítótermében, amelynek a habarcsos falaihoz és nyersdeszka ajtajához képest a Bartók 32 ideiglenessége maga volt a túlfinomult szalon.
Kalmár szobrai bizonyosan kedvelik a tisztázatlan környezetet. Maguk is többértelműek lévén, láthatóan jól érzik magukat a rendezetlennek hófehér, szőnyegpadlósnak modorosan nyers terekben, mert érvényesül ez a tulajdonságuk. Első látásra – legalábbis a bevezető darabok – pálcikaembereknek hatnak. Egy szál bronz a törzs, kettő a kinyújtott, térdben meghajló láb, harmadik a már dimenziósabb fejeket tartó nyak és felsőtest. Aztán ha ez az utóbbi kissé meghajol vagy ívbe fordul, attól az egész sorozat – négy darab egymás mellett – kap valami érzelmes, védtelen és önsajnáló hangulatot.
A cikk folytatását a Népszabadság oldalán olvashatja.
küldés...
