Fotó - Archív

Finn kortárs fotográfusok

Perttu SAKSA: Echo
Karoliina PAAPPA: How I Got My Starry Eyes
A Fotóhónap 2014 keretében
Kiállítás

2014. október 29. 17:00

Perttu SAKSA (1977) fotográfus, képzőművész egyike a legjegyzettebb finn fiatal kortárs alkotóknak. Budapesti kiállítására az Echo című sorozatát hozza, amely az ember és az állatvilág viszonyát kutatja és tárja elénk. Kérdései az ember és az állatok együttélésének történetére vonatkoznak, „a másik”, azaz az állat tekintetével láttatja világunkat. Az egykori afrikai és latin-amerikai gyarmatokról európai múzeumokba került és őrzött kitömött főemlősök fotóin keresztül mutatja be a saját „humánus” reprezentációs gyakorlatunkat. SAKSA kitömött majmokról készült képein minden öltésnyom és üvegszem látható, ám éppen e precíz képalkotási eljárás az, amely a természettudományos gondolkodásunkat és leírásunkat legjobban megmutatja, és egyben meg is kérdőjelezi.

Karoliina PAAPPA animációs filmjei a hagyományos kézimunka és a szoftverhasználat kombinációjából születnek. A How I got my Starry Eyes című filmjében régi képeslapokat, diákat és gyerekkori fotóit szkennelte be és rendezte össze, hogy a gyermekkor emlékeit és világát megidézze.

Megtekinthető: 2014 11 21

FOTÓHÓNAP 2014

2014. október végével kezdődően a Magyar Fotóművészek Szövetsége 2014-ben tizedik alkalommal rendezi meg a Fotóhónap2014 fesztivált. A rendezvénysorozat az elmúlt évek során a magyar fotográfiai élet szerves részévé vált. A fesztival a fotográfia tartalmi és eszközbeli sokszínűségét népszerűsíti, az együttműködést erősíti a vizuális művészetek iránt érdeklődők körében. A fesztivál több európai fővárossal egyidejűleg és együttműködve mutatja be a kortárs fotográfiai törekvéseket. A Fotóhónap2014 eseményei idén a nemzetközi trendekhez is igazodva a történelmi emlékezet és az archívumok előhívásának gondolatát járja körbe. A kiállítások klasszikus médiuma mellett számos rendezvény, portfolio review, workshopok, pop up bolt és performansz szinesíti a fesztivált. A Fotóhónap 2014 fesztivál központi helyszíne a FUGA.

A fesztivál szervezői:
SZAMÓDY Zsolt Olaf (fesztiváligazgató, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke), UHL Gabriella (kurátor), MARTON Bea (programkoordinátor), VÁRNAI Eszter (asszisztens)

További információk:
www.fotohonap.hu

  • ECHO_finn

  • FH2014_logosorban_hasznalatos ff