Forgalmi dugók, légszennyezés, magányos sofőrök, túlzsúfolt utak, egyre hosszabb utazási idő miatti stressz – olyan egymásra épülő káros hatások, melyeket a HitchHyper visszaszorítana. Az elsőként Android platformon elérhető mobil alkalmazás egy valós idejű, a nagyvárosok közlekedésre optimalizált, értékelés-alapú autómegosztó mozgalmat támogat.
A HitchHyper egy budapesti „cleantech” startup , amelynek alapötlete négy MOMÉs formatervező hallgatótól származik, 2013-ból. Az IBM és a Climate-KIC által szervezett „Kötetlen pálya – utak az okos városba” nevű infógrafika pályázata hívta életre a HitchHyper projektet, amely első helyezést ért el az országos versenyen. A csapat az ötlet továbbfejlesztésvel megnyerte a Design Terminal „Smart City Lab” pályázatának a közlekedési kategóriáját. A rendszer tervezése közben az alkotók folyamatosan konzultáltak urbanisztikai szakemberekkel, alkalmazás fejlesztőkkel és a BKK személyzetével, így a közösen kidolgozott terv belesimul a nagyvárosi közlekedés ritmusába, illetve a Budapesti közlekedési szabályozásba is.
Az innovatív mobil alkalmazás egy városi autómegosztó rendszer, ami a sofőrök és gyalogosok valós idejű összekötésével növelné az autók kihasználtságát, optimalizálva ezzel a nagyvárosi és elővárosi közlekedést. Nagyban különbözik a korábban már megismert telekocsi koncepciójától, hiszen a GPS-alapú rendszer elsősorban a rövid utakra használható, valós idejű reakciókon alapszik, így az eddigi több napos egyeztetést pár perces várakozás váltja fel egy-egy út lebonyolítása előtt.
Az applikáció használata mind gyalogosként, mind pedig autósként egyszerű. Gyalogosként miután elindítottuk az applikációt, az okostelefonba épített GPS érzékeli a helyzetünket. Ezután megadjuk az úticélt, ami alapján kapunk egy optimális útvonalat. Autósként az alkalmazás indítását követően szintén elkészül az útvonalunk. A leendő utasok így azonnal látják, kik tudnák elvinni őket egy szakaszon és küldhetnek nekik egy felkérést. Az utazás végével a felhasználók értékelik egymást, majd kijelentkeznek.
A HitchHyper biztonságos, mert minden felhasználó regisztrál, saját mobilszámot és rendszámot kell megadnia, a fals adatközlést a rendszer kiszűri és a személyt azonnal kizárják. Fontos megjegyezni, hogy a Hitchhyper nem egy alternatív taxi szolgáltatás, az utasok az autós útvonalán haladnak, csak addig utaznak együtt, amíg ez egyik félnek sem okoz jelentős kitérőt az eredeti célhoz képest. A projekt fő célja a város élhetőségének javítása és a környezeti terhelés csökkentése, ezért nincs is pénzforgalom az autósok és a stopposok között.
A HitchHyper tesztidőszaka a héten indul, így akik már most szeretnék a kipróbálni az élménystoppolást, a következő email címen előregisztrálhatnak:
bennevagyok@hitchhyper.com
Maga az applikáció 2014. szeptember 15-tól már ingyenesen letölthető a Androidos közönség számára a Google Play áruházból. Az tesztidőszak eredményeinek bemutatására 2014. október 7-én a Design Héten kerül sor, amely fontos mérföldkő lesz a HitchHyper jövőbeli fejlesztésre nézve.
A HitchHyper inkubációját a MyCo Incubation végzi és szorosan együttműködik az Európai Innovációs és Technológiai Intézet által létrehozott Tudás- és Innovációs Közösséggel, a Climate-KIC-kel. A projekt sikerét mutatja, hogy a HitchHyper képviseli Magyarországot a 2014. októberében megrendezésre kerülő Innovation Festival-on Valenciában, mint a legjobb magyar cleantech startup.
További információk
HitchHyper
A HitchHyper – eredetileg KARMA – alapkoncepcióját négy MOMÉs formatervező közösen alkotta meg 2013-ban. AMBROVICS Gergely, BERECZ András, HEVESI Annabella és TEMESI Márton az IBM és a Climate-KIC által szervezett „Kötetlen pálya – utak az okos városba” nevű infógrafika pályázatára hozta létre a HitchHyper projektet. A valós idejű autómegosztó rendszert támogató mobilalkalmazást és közösségi közlekedést tudatosan segítő ötlet elnyerte az első helyezést az országos versenyen. A csapat kisebb változások után jelenleg azon dolgozik, a Design Terminal „Smart City Lab” pályázatának a közlekedési kategóriájában nyertes tervét a való életben is kipróbálhassa.
MyCo Incubation
A MyCo Incubation 2012 óta végez inkubációs tevékenységet, amely fókusza a „cleantech” iparág. A MyCo Incubation éves szinten 200-300 ötlet meghallgatását és szűrését végzi. 2013-ban 14 startup üzletfejlesztését és inkubációját végezte, amely 2014-ben várhatóan 40 projektre növekszik. Az inkubációs tevékenységének alappillére az Európai Unió által, direkt brüsszeli forrásból finanszírozott Climate-KIC Entrepreneurship Program. Az európai országokra kiterjedő programban bármely magyar startup és vállalkozó jelentkezhet, amennyiben olyan innovációs ötletet szeretne piacra vinni, amely a klímainnovációval, a széndioxid kibocsátással és a fenntartható gazdasági fejlődéssel kapcsolatos.
http://myco.hu
Kontakt
HitchHyper
AMBROVICS Gergely
gergely.ambrovics@hitchhyper.com / +36 20 549 8179
TEMESI Márton
marton.temesi@hitchhyper.com / +36 30 522 9843
PR
NOVOTNY Laura
laura@myco.hu / +36 20 940 2863