Archív

Identitás és kultúra 03

BME Ipartanszék TDK 2015
Kiállítás

2016. február 5. 18:30

Megnyitja:
DOBAI János DLA (tanszékvezető), Anthony GALL PhD (építész), VASS Lóránt PhD (régész)

Kiállítók:
NOVÁK Sándor, KRISTÓF Dóra, INCZE Ádám, VARGA Kata, NOVÁK Veronika, RAINER Anna, HOLECZ Máté, KOCH Márió Péter, TIBAI Friderika, GÁL József Ferenc, MICHELISZ Éva, PATAI Boglárka

Idén ősszel a tanszékünk immár hagyományként harmadszorra indított tervezési szekciót a kari TDK konferencián belül Identitás és kultúra 03 címmel. A megelőző két évhez hasonlóan, 2015 nyarán ismét részt vettünk hallgatóinkkal egy nemzetközi felmérő táborban, Erdélyben. (Erasmus IP: A római limes az európai kultúrtájban). A berlini, kölni, erfurti, budapesti, pécsi, marosvásárhelyi és kolozsvári egyetemek régész, restaurátor, geofizikus és építész oktatói és hallgatói közösen dolgoztak a római kori Dacia határát biztosító védműrendszer feltárásán, a környezet felmérésén és elemzésén. A fő cél a feltárt örökség dokumentálása, publikálása, továbbá a bemutatás lehetőségeinek kidolgozása volt, ami nem csupán a feltárt római maradványokról szól, hanem az adott, mai közeg értelmezéséről, a beillesztés-beilleszkedés problémáiról is. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódott a TDK kiírásunk, a felmerült konkrét feladatokra várt a hallgatóktól javaslatokat, ötleteket.

Három feladat közül lehetett választani:
1. Egymásba fonódva – Római kori régészeti központ
2. Jelek a tájban – Védművek a Tompa tetőn
3. Időgépek – Római kori emlékek a kastélykertben

Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft). MÉK 2016/16

Megtekinthető: 2016 02 10

  • ipartanszék_korlanc web

  • ipartanszék_retegzodes_k web