Archív

„Írok szép hazug leveleket a boldogságról”: Boncza Berta levelei a leánynevelő intézetből

Pesti Bölcsész Akadémia

2017. március 29. 19:00

Előadó:
ZEKE Zsuzsanna

BONCZA Berta (Csinszka) diákéveit Csucsától távol leánynevelő intézetekben töltötte, Budapesten és Svájcban. A családdal, barátokkal levélben tartotta a kapcsolatot, udvarlóival (TABÉRY Géza, LÁM Béla) hosszas, érzelmekkel teli leveleket váltott, míg sor került egy-egy találkozásra. ADY Endrének írt első levele, melyben verspróbálkozását küldi a költőnek „szíves bírálása végett” sokáig megválaszolatlan maradt, majd egy másfél évig tartó levélváltás követte. Mit árul el Bertuka leveleiben hétköznapjairól, családjáról, önmagáról, érzelmeiről? Barátnői (BOROSNYAI Margit, MARKŐSSY Erzsébet, SZADECZKY Margit, FERENCZI Zsizsi) mennyire ismerhették meg kapcsolatainak alakulását írásain keresztül?

ZEKE Zsuzsanna irodalomtörténész, az ELTE-n Irodalom- és kultúratudomány mesterképzésének Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány szakiránya után az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója lett az Irodalmi modernség oktatási programon. Disszertációjának témája Csinszka levelezése. 2013-tól két éven át az Ady Emlékmúzeumban dolgozott, múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartva mások mellett ADY és Csinszka kapcsolatáról. Jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti és relikviatárában dolgozik.