Felejtsük el a MARX körüli tömjén- és ellentömjénfüst sugallta hazugságokat. „Én nem vagyok marxista” – nyilatkozta távolságtartóan. A hús-vér Marx nem azonos a tankönyvek és az enciklopédiák sápadt tudósával, hanem ezerarcú: szatirizáló kópé, az árukról mint „táncoló asztalokról”, a „szellemekről” és a „pénzt fiadzó pénzről” író retorikai tűzijátékmester, a fennálló rend összeomlását jósoló próféta, az elidegenedés és a kizsákmányolás radikális kritikusa, kordiagnózist felállító újságíró, a szerelem poétája, a tőke elvont-önértékesítő folyamatait elemző teoretikus, szenvedélyes politikus. Életműve nem zárt, hanem palimpszeszt, amely mindmáig folyamatosan újraíródik. Olykor gyermekeknek szánt filozófiai könyvként.
Szent Ágoston (354–430) – Egy tévelygő megtérésének, fordulatának története ez. Ágoston manicheistából és újplatonistából lett Krisztus követője, rétorként hagyta, hogy Isten szólítsa meg őt, s végül északafrikai püspökként a nyugati kereszténység első számú egyházatyája lett. Nála az alanyiság konfesszionális elmélyítése, a gyermek- és kamaszkor felelevenítésétől az anyja elsiratásáig, mindig létünk alapjához, teremtőjéhez vezet – legbelül az örök fényt, a kegyelem forrását fedezhetjük fel. „Ha csalatkozom is, vagyok”, mondta, s ezzel, az önmagunkról való bizonyosság hangsúlyozásával modernebb volt, mint bárki más akkoriban. Véletlen-e hát, hogy a 20. században a legnagyobbak újra elővették a műveit WITTGENSTEINtől kezdve ARENDTon és JASPERSon keresztül LYOTARDig és DERRIDÁig?
küldés...
