Kirakat

Köszöntőt mond:
Dr. habil SZŰCS Edit (dékán, DE MK)

A kiállítást megnyitja:
Prof. CSÁGOLY Ferenc DSc (Kossuth- és Ybl-díjas építész, az MTA rendes tagja)

Építész iskolánk szeptemberi bemutatkozása jelentős alkalom számunkra, hiszen az elmúlt évek munkájának gyümölcse iskolánk megújulása. Célunk, hogy bemutatkozásunkkal a kiállított darabok értelmezésén túl átfogó benyomást keltsünk, ezzel születőben lévő szellemi műhelyünk jellegét körvonalazzuk. Építészetet kiállítani régi paradoxon, hiszen annak lényege saját gondolati építménye, amelynek kiállítása, elvontsága miatt közvetlenül nem oldható meg. Hibátlan tervként tetszelgő munkák helyett töredékeket állítunk ki, amelyek részeredményei, szügségszerű produktumai a képzési folyamatnak. Képek, amelyek gondolatiságukban szépek, de kivitelezésükben még olykor pontatlanok, csúnyácskák. Az építésszé válás folyamatának forgácsai. Válogatás nélkül archivált ötös tervek kiragadott momentumai, amelyek egyszerre hordoznak oktatói és hallgatói dilemmákat. Olyan részeredmények, amelyek ideáink átadása során születtek, munkaórák százait hordozzák magukban, ugyanakkor a szemlélőnek töredékek csupán. Magukban felfedik a féléves tervek építészeti gyengeségeit is, de most csoportokba rendezve egymás kontextusában szeretnénk bemutatni őket. Egyrészt szemléltetik a tematikus tanévek során milyen gondolatkörök befutásával járjuk közösen körbe a hallgatókkal az építészet fejezeteit, másrészt e képek együttállásából kirajzolódnak visszatérő egyéni (hallgatói és konzulensi) építészeti kalandozásaink kontúrjai is.
Kalandozásaink alapja, hogy akadémiai hagyományok terhétől mentes tanszékünk szakmagyakorló közege szabad alkotói szemlélettel bír. Aktív alkotói tevékenységünkből fakadó megközelítésünk az építészeti nyelv folytonosságát, élő építészeti hagyományunk folytatását tűzi ki célul. Kiállításunk belső terének kialakításakor e hagyomány összetevőinek – ornamens, szín, tónus, rétegzettség, anyagszerűség – segítségével kialakított hangulat, atmoszféra kialakítására törekedtünk. Szándékunk, hogy az első benyomás, a valóság varázsa, a tapétaragasztó szaga által váljon performatívvá a kiállítás. Így e formai határokon túllépő, esztétikai kérdéseket meghaladó tapasztalás reprezentálja építészeti érdeklődésünk fő dimenzióit, egyben újraértelmezve a kiállított töredékeket. A tapétázás és a rajzolás által a kiállítótér valódi építési helyszínné válik, így kiállításunk az építészet összetett valóságának további rétegét érinti. A kiállított képek, reprezentációs funkciójuk által olyan feladatot vállalnak magukra, amik rendeltetésük szerint nem sajátjuk. Ezen kíván segíteni az installáció: tárolófalra kerülnek fel, rendezhetőek, elmozdíthatóak, nem rögzítettek. Installációnk egyben a jövőbe tekint, a polcos tárolófal a közösségi tér egy sajátos formáját kívánja kialakítani, ami tovább él majd egyetemi életünk katalizátoraként a debreceni folyosónkon. /FALVAI Balázs, TÖRÖK Dávid/

Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft). MÉK 2015/49

Kapcsolódó programok: 
2015. szeptember 17. 17:00 A hazai építészképzés helyzete és lehetőségei: Kerekasztal-beszélgetés a Kirakat című kiállításhoz kapcsolódóan
2015. szeptember 24. 17:00 A tanulás terei: Konferencia a Kirakat című kiállításhoz kapcsolódóan

CSÁGOLY Ferenc megnyitó beszéde:
Debrecen, megnyitó
Először is köszönöm szépen a kiállítás szervezőinek a bizalmát, hogy felkértek erre a megnyitóra, pedig csak távolról és részlegesen ismerem a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének munkáját és történetét. Nem tudom, mivel szolgáltam rá, de hálás vagyok érte, köszönöm szépen még egyszer.
A kiállítással a fiatal, immár öt esztendeje egyetemi szintű debreceni építészképzés mutatkozik be, első alkalommal átfogó igénnyel a teljes szakmai nyilvánosság előtt. Analógiával élve egy fiatal teremtés áll most előttünk, idősebbek előtt, talán egy kicsit elfogódva, kicsit izgulva, de mindenestre bátran, a bemutatkozás őszinte vágyával. Fogadjuk hát szeretettel ezt a fiatal teremtést.
Öt év egyszerre kevés és sok, kevés, ha csupán az évek abszolút számát nézzük, és sok, ha az indulás lassú lépéseit, a kezdeti nehézségek leküzdésére felélt energiákat, ez első eredmények kihordási idejét nézzük. Öt relatíve igen hosszú év, az útra találás és a megindulás, tehát a legfontosabb teendők időszaka.
Az útra kelés akkor értelmes, ha van célja. Mint sok minden más, egy egyetemi képzés is akkor értelmes és akkor lehet hosszú életű, ha van alkalmasan időtálló alapeszméje, kicsit korszerűbb kifejezéssel stratégiája, ami az éppen aktuális elméleti és gyakorlati történésektől függetlenül az időbeli stabilitást biztosítja. Már a kezdetek kezdetén érezhető volt, hogy a debreceni építészképzés vezérlő ideája az lesz, hogy a szükséges szakmai ismeretek mellett meghatározó arányban jussanak szerephez bölcseleti, művészet- és kultúrtörténeti tárgyak, egyrészt és nyilvánvalóan azért, hogy az innen kikerülő fiatalok szélesebb látókörrel, megalapozottabban lépjenek ki a világba, másrészt és rejtettebben viszont azért, hogy a humán diszciplínák időbe ágyazott ereje magát a képzést is időtállóvá tegye. És ez a stabilan időtálló értékrend létfontosságú ahhoz, hogy az előttünk álló, most bemutatkozó fiatal teremtés ebben a gyorsan változó világban magasabb életkort is megélhessen.
A változó világ kavargása egy építészeti példával is érzékeltethető. Negyven esztendeje, fiatal építészként a nemzetközi modern stílusnak is nevezett funkcionalizmus racionális világába csöppentem bele. Harminc évvel ezelőtt még nagyban virágzott a poszt-modern a maga gyökértelen utánérzéseivel, a szabadjára engedett érzelmek kritikátlan formáival. Húsz esztendeje éppen csak túl voltunk a filozofikusan elvont dekonstrukció rövid életű kísérletsorozatán és tíz esztendeje a morf építészet első megépült példányait nézegethettük csodálva vagy utálkozva ki-ki vérmérséklete szerint. Tíz, húsz, harminc vagy negyven év az építészettörténet évezredes távlataihoz képest elenyészően kevés, mégis ez a felvillanásnyi idő eddig nem tapasztalt drámai változások sorát hozta egyetlen emberöltő ideje alatt. A szikár ésszerűségtől a cseppfolyós érzelmekig, az ortogonális szögek és síkok kattogásától az ívek és görbületek kavargásáig, a hétköznapi egyszerűségtől a nehezen érthető filozófiákig –csupa egymással ellentétes alapállás, egymásnak ellentmondó irány, száznyolcvan fokos irányváltás.
Nem valószínű, hogy a változások üteme és gyorsasága az előttünk álló évtizedekben csillapodna, éppen az ellenkező tendenciák érzékelhetők. Ezért hát igen könnyen belátható, ebben a kiszámíthatatlan csapongásban milyen fontos szerepe van és lesz az időtállóságnak. Ebben segíthet a képzés másik lényeges eleme a helyhez kötöttség, a jó értelemben vett lokálpatriotizmus is. A tanszékvezető PUHL Antal szavaival: „Meg kell tanítani a hallgatót újból arra, hogy szeresse, értékelje, és ne szégyellje a közvetlen környezetét. Ez az ugyanis, amit magában hord, és ezt érti a legjobban.” Ezek az önmagukban is szép mondatok –szerintem- ugyancsak stratégiai jelentőségűek. A hely szellemi tartalma, a genius loci, ugyanolyan időtlen eszmei érték, mint a már megemlített humán diszciplínák.
A távlatos szellemiség a mindennapok gyakorlatában válik egyre jobban érthető valósággá, ennek kimunkálója pedig az oktatói gárda. A debreceni képzés a kis létszámúak közé tartozik, kevesebb hallgatóval és oktatóval. Az oktatók csapatában egyaránt vannak helybéliek és pestiek, fiatalabbak és tapasztaltabbak (szándékosan nem mondtam öregeket), hölgyek és férfiak és ez nagyon jó, mert ebben a sokszínűségben ötvöződhet a lokális tudás meghittsége a távlatos rálátással, a dinamikus tempó a türelem erejével, az ésszerűség az érzelmekkel, így részletekből felépítve a teljes emberi összetettséget.
A kicsi létszám lehetőség, amiből számos, tartalmas és fontos előnyt lehet kovácsolni, mint ahogyan ez Debrecenben is történik. A legfontosabb ezek közül a személyesség és ezzel a műtermi jellegű képzés lehetősége, amire egy nagy iskola csak vágyakozhat. De a kicsi oktatói létszám más előnyökkel is járhat, többek között például azzal, hogy a tanárok azonos, vagy közel azonos szellemi alapokon állva, homogén értékrendet közvetíthetnek a hallgatók felé. Ezt látom a tervezésoktatásban és ezt érzem (mert erről konkrét tapasztalatom nincsen) a humán tárgyak tanításában is. A tervezést oktató fiatal csapat tagjai – mondhatom bátran, hiszen diákkoruk óta ismerem őket – egytől-egyig kimagaslóan tehetségesek, akik nem csak a szakma gyakorlatában, de elméletében is járatosak. A tervezésoktatás általuk hivatkozott mintája a kortárs angol építészet egyik fontos ága, a Tony FRETTON, Caruso ST JOHN, Sergison BATES és kicsit távolabbról David ADJAYE munkásságával jellemezhető irányzat. Ebben a szellemi aurában fontos szerepe van a hagyománynak, a kontextusnak, az érzelmi atmoszférának és nem kis mértékben a kortárs művészetekhez való érzékeny kapcsolódásnak. Csupa humán érték, melyek mentén könnyen kapcsolódhatnak egymáshoz a stratégia és a taktika elemei, a képzés hosszú- és rövid-középtávú eszközrendszerei.
És végül pedig vessünk pillantást az oktatás eredményeire is; a kitett modellekre, rajzokra, tervrészletekre. A kiállítók koncepciója az volt, hogy a részletek sokaságával próbálják érzékeltetni a teljességet, ahol a tömegesség objektivitása mögött érzékelhetőek a színes személyiségek, az egyen méretű kicsi képecskékben a változó és változatos eredmények. Érdemes egyenként is elgyönyörködni a sokaság elemeiben, de utána mindenképpen érdemes megpróbálni mindezeket teljességként is látni. Ahogyan egy tájképfestő az előtte fekvő látvány rengeteg részletéből kiérzi a sűrített lényeget, a táj atmoszféráját, és azt próbálja visszaadni, mert számára az az igazán fontos.
De akár a részletekbe merülve, akár teljességében látva, együtt örülhetünk az előttünk álló, kicsit elfogódott, kicsit izgatott, de mindenképpen bátran bemutatkozó fiatal teremtésnek. Fogadjuk hát szeretettel.
Bp. 2015. szeptember 10.

Megtekinthető: 2015 09 28