A Múzeumok Éjszakájára időzítve jelent meg Koronczi Endre Hard to ask… //////// Nehezen feltehető kérdések című kiállításának dokumentációs katalógusa, amely 80 oldalon mutatja be és fontos hozzávalókkal egészíti ki a debreceni MODEM-ben megrendezett kiállítást. A debreceni bemutató után 2011. július 7-én 18 órai kezdettel a FUGA – Budapesti Építészeti Központban kerül sor a kiadvány budapesti ismertetésére.
A katalógusról és a majd két hónapja nyitvatartó kiállítással kapcsolatos kérdésekről és tapasztalatokról Lágler Péter kultúrantropológus faggatja a kiállítás létrehozóit: Koronczi Endrét és Csizmadia Alexa művészettörténészt, a kiállítás kurátorát, valamint Kukla Krisztiánt, a MODEM igazgatóját.
A MODEM harmadik emeleti kiállítótermében Koronczi egy férfi szubjektív élettapasztalatát osztja meg velünk. Gátlástalanul vájkál intim szféránkban, s ezt joggal teheti meg, hiszen a boncolgatás nehéz munkáját mindig önmagával kezdi. Felhívja a figyelmet a hagyományos nemi szerepek utóbbi évtizedben lezajlott átértelmezésére, melyet sokszor egyenesen a férfiszerep válságaként értelmeznek. A válság természetesen megkérdőjelezhető, az azonban bizonyos, hogy a férfiemóciók árnyaltabb megjelenítése ma már sokkal szélesebb körben elfogadott. A kiállított művek mintha egyetlen óriási mű fejezetei lennének, melyet a személy közvetlen környezetéhez való kapcsolódása, és a kapcsolatok mélyrétegeinek elemzése jellemez. Az életút és a művek szerves egységet alkotnak, az önreflexív kutatásokban sok esetben a megfigyelő és vizsgálat tárgya egyaránt a művész. Koronczi pátoszmentesen beszél az élet ún. “nagy” kérdéseiről, melyekkel nap mint nap szembesülünk, s melyek elől oly gyakran próbálunk kitérni.
Mivel a kiállítás nyitvatartási idejét a MODEM július 24-ig meghosszabbította, a katalógus budapesti bemutatója után még két hétig lehetőség van a Hard to ask… //////// Nehezen feltehető kérdések megtekintésére.
http://hardtoask.blogspot.com/