Archív

Mutasd a balkonod, megmondom, ki vagy!

Balkon Aranya
Díjátadó ünnepség

2016. október 28. 17:00

A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán Tájépítész Szakkollégium 2016-ban negyedik alkalommal hívta fel Budapest lakosait, hogy kertészkedjenek otthon, „zöldítsék” környezetüket. Céljuk, hogy ezzel a pályázattal, illetve tanácsokkal, ötletekkel mindenki számára könnyen hozzáférhetővé tegyék a kert örömét. A pályázatra idén már négy kategóriában lehetett nevezni: balkon, párkány, gang, valamint terasz. Az eddigi években a balkon kategóriában érkezett a legtöbb nevezés, azonban az érintettek sok munkát fektettek az ablakpárkányok és a gangok növényesítésébe is. Kategóriánként (Balkon, Párkány, Gang) a szakmai zsűri pontozása alapján az első három helyezett díjazásban részesül. A www.facebook.com/balkonaranya oldalon a pályázatok képei közül közönségszavazás alapján a legjobbnak választott pályamű különdíjat kap. Ezen felül a beérkezett pályázatok közül egy véletlenszerűen kisorsolt pályamű is díjazásban részesül. A zsűri döntése független a közönségszavazás eredményétől, az eredményt a díjátadó ünnepségen tesszük közzé. A barátságos hangulatú rendezvényre az összes nevező hivatalos, és a díjátadón kívül a pályázaton szerzett „balkonzöldítési” tapasztalatok megosztására, inspirációk gyűjtésére is lesz lehetőség kötetlen beszélgetés keretein belül.

Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft). MÉK 2016/16

 

  • 2

  • 2.utna

  • 2013.11.1702

  • rerrich szakkollégium

  • balkon aranya 01