Archív

Ottilia 70

70 éve született Solt Ottilia
Konferencia

2014. február 8. 12:00

Solt Ottilia 1944. január 7-én született Budapesten. Az egyetem elvégzése után (ELTE BTK magyar-filozófia szak, 1967.) a Gazdaságkutató Intézetben majd a Fővárosi Pedagógiai Intézetben dolgozott szociológusként. 1972-től vett részt Kemény István szociológiai kutatásaiban (cigányok, szakképzetlen családok, gazdasági vezetők). A budapesti szegényekről írott tanulmánya csonkítatlanul csak engedély nélkül kiadott „szamizdat” kötetben jelenhetett meg. 1979-ben hozta létre hetedmagával a Szegényeket Támogató Alapot (SZETA). 1981-ben kutatói állásából elbocsátották, később semmilyen állást nem kaphatott, ruhafestésből és alkalmi munkákból élt. 1982-től a szamizdat Beszélő szerkesztője volt. 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetsége egyik alapítója, ügyvivője. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő, a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság alelnöke. 1993 áprilisában súlyos autóbalesetet szenvedett. Ugyanebben az évben szervezte meg a Wesley János Főiskola szociális munkásképző szakát. Hosszú betegség után 1997. február 1- jén hunyt el. Összegyűjtött írásai Méltóságot mindenkinek címmel jelentek meg két kötetben (1998).

A konferencia programja:

12:00 Mondatok Solt Ottiliától • felolvassák a tanítványai
12:30 I.
Moderál: Révész Sándor
Havas Gábor: A Kemény-iskolától a SZETA-ig és tovább
Kis János: Hogyan lettünk liberálisok?
Kőszeg Ferenc: Az emberi jogok ügyétől a rendszerváltás jelszaváig • Rövid áttekintés
kérdések
14:00 szünet
14:15 II.
Moderál: Zádori Zsolt
Ottilia • a Fekete Doboz filmje • rendezte: Elbert Márta
Demszky Gábor: Ottilia “beavatkozó szociológusként” a bűvkörébe vont • levél
Révész Sándor: Ottilia a Beszélőben
Kozák Gyula: A SZETA rendezvényei
Daróczi Ágnes: A szegénység nem azonos a cigánysággal. Solt Ottilia munkásságáról két tételben
kérdések, emlékezések
16:30 szünet
16:45 Jeney Zoltán: Consolatio • Részlet a Halotti Szertartásból
17:00 III.
Moderál: Kőszeg Ferenc
Kertesi Gábor: Szeretetteljes elkülönítés
Köllő János: „Ha munka van, minden van?”
Győri Péter: Szegénypolitika versus szociálpolitika
Szuhay Péter: Reprezentáció, emancipáció, institució – a roma kultúráról ma
kérdések
18:15 szünet
18:30 IV.
Moderál: Zolnay János
Lengyel Gabriella: A szociális munka 33 éve a Kemény-iskolában
Havas Fanny: Önismeret és önkifejezés a szociális munkás képzésben
Halmos Károly: Társadalomtörténet a segítők képzésében
Farkas Mária: Lélektan – lépésről lépésre
Tanítványok: Mit hoztunk, mit viszünk?
Breitner Péter: Mentés Másként
20:00 Mondatok Solt Ottiliától • felolvassák a tanítványai
20:15 szünet
20:30 V.
Tripolisz • Zenés dramolett
Közreműködik: Darvas Ferenc és Fodor Tamás

A konferencia alatt a FUGA könyvesboltjában megvásárolható Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek I-II. c. kötete 4490 FT-os áron.
Az 1990-es SZETA-aukcióra felajánlott, de nem értékesített képzőművészeti alkotások 2014. február 8–23. között a FUGA-ban megvásárolhatók. A bevételt a SZETA egri szervezete kapja. A művek megtekinthetők 2014. február 1-től a FUGA honlapján IDE kattintva és a https://www.facebook.com/events/238507406330292/?fref=ts facebook oldalon és február 8-tól a helyszínen.

  • ottilia1

  • Ottilia-51

  • so-könyvborito