Archív

Piranesi-díj 2014

Nemzetközi építészeti kiállítás

2015. január 15. 18:00

Megnyitja:
GUNTHER Zsolt építész

A Piráni Építészeti Napok kiállítása 2013 októbere után már másodjára érkezik a FUGA-ba. Az aktuális kiállítás fontos apropója, hogy a 2014. november 22-én tartott eseményen magyar tervezők munkáját, GEREBEN Péter és MARIÁN Balázs eger-almagyari borterasz és venyige spa épületegyüttesét hirdette ki győztesnek a nemzetközi zsűri. A zsűri elnöke Lisa HUANG (USA, Office dA, University of Florida – School of Architecture) volt. 2014-ben 52 projekt nevezett, ebből 36-ot a nemzeti előválogatással megbízott szakértők válogattak Ausztriából, Horvátországból, Csehországból, Görögországból, Magyarországról, Olaszországból, Szlovákiából és Szlovéniából. Ezen kívül 16 hallgatói projektet választottak ki a grazi, a bécsi, a spliti, a zágrábi, a pescarai, a trieszti, a ljubljanai és a maribori egyetemek építészkarairól.
A Piráni Építészeti Napok a világ egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező nemzetközi építészeti konferenciája, amely az építészet aktuális trendjeivel foglalkozik. A szervezőbizottság és az Obalne Galerije Piran közreműködésével szervezett éves nemzetközi konferencia először 1983 novemberében került megrendezésre Piran középkori városában. Célja a legfrissebb építészeti vonulatok figyelemmel kísérése, és a legprogresszívabb és leginnovatívabb térformálási ötletek bemutatása.

Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft).
MÉK 2014/84

Megtekinthető: 2015 02 02

  • 2014_Piranesi_SHM_Gregor_Ferencak_24

  • 2014_Piranesi_AW_Wine_terrace_01_Gereben_Marian_arch_photo_Zsolt_Frikker

  • 2014_Piranesi_AW_Wine_terrace_02_Gereben_Marian_arch_photo_David_Luk

  • 2014_Piranesi_HM_Abiro_Planica_SN05_1_photo_Miran_Kambic

  • 2014_Piranesi_HM_Abiro_Planica_SN05_2_photo_Miran_Kambic

  • 2014_Piranesi_HM_KCEV_01_Petr_Hajek_photo_

  • Logo OGP B&W

  • DESSA logo 1

  • logo_pda_2014