Archív

Piranesi-díj 2015

Nemzetközi építészeti kiállítás

2016. április 14. 17:00

Megnyitja:
GUNTHER Zsolt (építész)

A Piráni Építészeti Napok a világ egyik legnagyobb múltú nemzetközi építészeti konferenciája, amely minden évben bemutatja a legfrissebb építészeti trendeket és a leginnovatívabb térformálási ötleteket. A konferenciát több kapcsolódó építészeti kiállítás is kíséri, közülük a legfontosabb a Nemzetközi Piranesi Építészeti Kiállítás: az előző két év munkáiból Ausztria, Csehország, Görögország, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Szlovákia és Szlovénia jelölőbizottságai választják ki országonként azt az öt projektet, melyek bemutatkoznak a tárlaton és versenyeznek a Piranesi-díjért.
Magyarország nemzetközi kapcsolattartója és egyben a hazai zsűri elnöke GUNTHER Zsolt építész, a 3h építésziroda vezető tervezője. A további három zsűritag személye, akárcsak a nemzetközi bizottság esetében, évről évre változhat. A 2015-ös magyar zsűri tagjai közül PÁSZTOR Erika Katalina, az építészfórum.hu főszerkesztője már több alkalommal vett részt a magyar projektek válogatásában, a másik két zsűritag, KELECSÉNYI Kristóf művészettörténész és kritikus, illetve POLYÁK Levente urbanista, kutató először.
27. Piranesi-díj zsűrije 2015. november 20-án találkozott Piránban, a Monfort Kiállítóteremben. A zsűri tagjai a konferencia előadói, 2015-ben Boris BEŽAN, Sonja GASPARIN és Beny MEIER, Idis TURATO, Meritxell INARAJA, András FERKAI, José Esteves de MATOS és David LORENTE IBÁÑEZ. A zsűrit Majda BOŽEGLAV-JAPELJ, Katarina ČAKŠ, Anže KOREN and Tatjana SIRK vezette.
A 2015-ös Piranesi-díjat Dinko PERAČIĆ nyerte el a horvátországi Vodicébe tervezett piacért. Különdíjban részesült az MM Csoport és a Hetedik Műterem munkája, az Egyetem halottai – az ELTE Bölcsészkarának II. világháborús emlékműve.
A FUGA-ban már harmadik alkalommal mutatjuk be az aktuális kiállítást.

Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft). MÉK 2016/16

Megtekinthető: 2016 05 02

  • logo_pda_2015.cdr

  • piranesi 1

  • piranesi 2

  • piranesi 3

  • piranesi 4

  • Logo OGP B&W

  • DESSA logo 1