A feltett kérdésre a válasz: Pogány Margit magyar festőművésznő. A rendkívüli felismerést 1977-ben tettem a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeum segítségével, mivel a múzeum rendelkezésemre bocsátotta a művész 1969-es reprezentatív kiállításának katalógusát, s ennek alapján Ausztráliában megkerestem Pogány Margit testvérét.
I. rész
A meglepetést a címben előlegeztem.
1969-ben volt New Yorkban Constantin Brancusi román származású francia szobrászművész retrospektív kiállítása. A művész életművét reprezentáló tárlatot a Solomon R. Guggenheim Múzeumban mutatták be, a Philadelphia Museum of Art és a The Art Institute of Chicago közreműködésével. A kiállítást nagy hozzáértéssel Sidney Geist (1914-2005) szobrász, író és kritikus rendezte. A bemutató a művész munkái iránti érdeklődést tovább növelte. A Guggenheim Múzeumtól megkaptam a kiállítás részletes katalógusát, így az eseményről közvetlenül be tudtam számolni a Magyar Építőművészet c. folyóirat 1977/6 számának 58-60. oldalán. Mostani írásom a 37 évvel ezelőtti cikk alapján készült.
Constantin Brancusi (1.kép) 1876. február 19-én született Hobitzán, Romániában. Craiovában és Bukarestben tanult. 1905-től Párizsban élt, ott is halt meg 1957. március 16-án. A Montparnasse temetőben nyugszik.
Kezdeti klasszikus korszakában antikizáló műveket alkot, majd dolgozik Rodin műtermében is. Művészetére nagy hatással voltak a századfordulón Európába került néger faszobrok és az erdélyi temetők kopjafái. (Az első lépés, 1913, fa. Vég nélküli oszlop, 1918, tölgy.) Szobortalapzatainak, posztamenseinek megoldására is igen nagy gondot fordított, mert a mű ezzel együtt éri el hatását.
Szobrait általában egyszerűségre törekvés, világosság, áttekinthetőség, erős szimmetria, a tengelyek korlátozott száma, primér formák alkalmazása és a finom felületek jellemzik. Absztrakció a geometriai kubusokig – Cézanne a szobrászatban. (Pl. Fiatal férfi torzója, 1917, polírozott bronz. Hengeres formákból három tengelyre szerkesztett kompozíció. Az euklides-i geometria formái emberi értelmet nyernek. The Cleveland Museum of Art gyűjteményében.)
Másik érdekes tulajdonsága, hogy témáit hosszú éveken keresztül fejleszti, többször visszatér egy-egy elgondoláshoz. Így pl. A csók motívumát 35 éven át faragta, mindig kőből, négyszögletes, egymáshoz tapadó, egymást átölelő alakokkal, csak a stilizálás mértéke változott, az első érzéki kiviteltől az általánosságig elvonatkoztatott kősztélékig. Az ábrázolás igen nagy utat tett meg Rodin 1886-ban készült, közismert A csók című szobrától Brancusi A csók 1912-es verziójáig.
30 év alatt 27 változatban alkotta meg Madár sorozatát, mely alakban és jelentésben lassan változott és tökéletesen kiérlelt, karcsú formával, az elsőnél háromszor nagyobb méretben érte el végső megfogalmazását. Az 1911-es Maiastra mitológiai jelentésre utaló, hasas korsóra emlékeztető, stilizált ábrázolásaitól a repülés fogalmának eszmei kifejezéséig ível a sorozat. (Madár térben, 1940, Peggy Guggenheim Alapítvány, Velence.)
Az alvó múzsa (bronz, 1910) valóságos portré, egy sorozat kezdete, mely az egyéni alvás ábrázolásától az egyetemes alvás víziójáig, A világ kezdeté-ig halad (fényezett bronz, 1924). A Szobor vakok-nak (márvány, 1916?) hasonlóan hosszúkásan elnyújtott ovál alak. Az absztrakciót konzekvensen a végsőkig folytatja és eljut a szobrászatban a kiindulási ponthoz: a tojást, mint minden kubus ősformáját fogalmazza meg.
Malevicshez hasonlóan járt el, aki a festészetben a képi ábrázolás eredetét kutatta (Fekete négyzet fehér alapon), de ezt a folyamatot ad abszurdumig vitte (Fehér négyzet fehér alapon), míg Brancusi mindig merített a valóságból, s eközben olyan témákat is feldolgozott, mint Az első kiáltás és Az újszülött.
Mademoiselle Pogany című mellszobrát 3 márványváltozatban és 9 bronzöntvény variációban formálta meg, de megtartotta mindnél ugyanazt a méretet, s a formák leegyszerűsítését szinte a teljes absztrakcióig folytatta. Ki volt ezeknek a szobroknak az inspirálója?
Pogány Margit (2. kép) az idő tájt Párizsban élő magyar festőművésznő. Beszámolója szerint egy panzióban ismerkedett meg Brancusival, ahol 1910 nyarán együtt villásreggeliztek. A szobrász meghívta őt műtermébe, ahol Pogány Margit meglátta önmagát: csupa szemeket egy kis fejen. (A Narcissus vagy a Danaide 1910-ben készült változata lehetett?) Kérte, mintázza meg portréját, s ő elvállalta. A művésznő ezután többször ült modellt 1910 decemberében és 1911 januárjában. Később így vall erről egyik levelében (angol nyelvű, gépelt levél, kézzel aláírva, csak évszámmal keltezve: 1952): „Minden alkalommal megkezdett és befejezett egy mellszobrot (agyagból). Ezek mindegyike szép volt és csodálatosan hasonlított; minden alkalommal arra kértem őt, hogy tartsa meg azt és használja fel a végleges mellszoborhoz – de ő csak nevetett és legnagyobb csodálkozásomra hátradobta az agyaggal tele ládába, mely a műterem sarkában állt. Egyszer a kezeimért kellett ülnöm, de a beállítás egészen más volt, mint a jelenlegi mellszobron, ő csak azt akarta, hogy megtanulja, mert a fejemet már tudta kívülről.” – Az elmondottakból igen szemléletes képet kapunk Brancusi alkotó módszeréről. Mikor Pogány Margit elhagyta Párizst Brancusi a mellszobrot még nem kezdte el.
A Mlle Pogannyal Brancusi folytatta a mellszobor karokkal témát, amit a Tükörbe néző nőn (1909? elveszett), György portréján (1911) és az Egy múzsá-n (1912) látunk. De a Mlle Pogany spirális kompozíciója egyedülálló Brancusi ouvre-jében.
A hasonlóság első pillantásra felismerhető a modell és a mű között. A művész ihletőjének jellegzetes mozdulatát (kéz- és fejtartását) ragadta meg. Ezt bizonyítja Pogány Margit önarcképe (3. kép). Sidney Geist így jellemzi a szobrot: „A LEGNAGYOBB SZEMEI, A LEGKISEBB SZÁJA ÉS A LEGFINOMABB ORRA VAN, AMIT BÁRKI IS ELKÉPZELHET.”
Brancusi szobraiban abszolút precizitásra törekedett, rajzaiban a spontaneitás érvényesül, mivel leggyakrabban saját gyönyörűségére rajzolt. Az a kevés tanulmány, amit Pogány Margitról készített (4. kép), a jövő portréjára utal, az elhagyások ugyanazt a tendenciát mutatják, amelyet a szobor magán visel.
A márvány verziót először valószínűleg 1913-ban Londonban mutatták be. Az Armory Show-n (1913. febr. 15.- márc. 15. A modern művészet nemzetközi kiállítása New Yorkban) a kritikusok között óriási botrányt kavart s a figyelmet alkotójára terelte. Pogány Margit így ír a szoborról fentebb már idézett levelében: „Természetesen kevés ember értette meg annak szépségét, és kigúnyolták őt. Emlékszem, mikor ismét Párizsban voltam, Brancusi mutatott egy újságkivágást, amelyben egy kritikus javasolta, hogy lépjenek kapcsolatba «Mlle Pogannyal és kérjék meg, perelje be őt becsületsértésért.» Erre nem került sor. Velem is megérttette, hogy a művészet nem a természet másolása, mint oly sok művész gondolja.”
1914-ben New Yorkban, a Fotó-Szecesszió Galériában szerepelt a mű, ahol John Quinn vette meg. Az utána következő években híre annyira megnőtt, hogy a modern művészet emberábrázolásának őstípusa lett. Arp „az absztrakt szobrászat szép nagymamájá”-nak nevezte. (Zervos, 1917, 30. old.)
A szobor előzményét a „György portréjá”-ban (5. kép) kereshetjük, bár ez lineáris kompozíció, a karok és a fej dőlési iránya megegyezik. Az Egy múzsa (6. kép) viszonylagos frontalitását itt elfordított kompozíció követte, Brancusi a Danaide (7. kép) fejét formálta tovább, a karokat és a jobb váll egy részét adta hozzá. A rövid nyak megnyúlt és hajlékonnyá vált. A hajfonatot jobban kidolgozta, de a fej, a nyak és a karok találkozási pontja veszedelmesen mély lett, a formák csatlakozása bizonytalanná vált (8. kép).
A szobor egyik legjellemzőbb vonása a hatalmas szemek. A szem, mint téma, Brancusit különösen érdekelte és több művén foglalkozott vele. (A csók, Narcissus, Danaide, Mlle Pogany, Három pingvin, Két pingvin.) A motívum a Csók kapuján (1937, Tirgu Jiu Közpark, Románia) nagyméretű körökben kulminált.
A bronz változaton (9. kép) a részletformák összefogottabban jelentek meg és ez vált közismertté. Ez szerepel Herbert Read: A modern szobrászat története című művének 77. oldalán egész oldalas képen. (A szobor a fémöntés technológiájával ellentétben a kő törési felületeit mutatja, ami az első, márványból faragott verzióra utal.)
Bronzszobrait Brancusi fényesre csiszolta, így ez is magas fényű polírozást kapott, a haj fekete patinával készült. A két dimenzióba feszített színes kép csak részben tudja visszaadni az eredeti szobor meleg sárgás-barna megjelenését és egyedülálló, térben csavarodó plaszticitását. A művészeti könyvekben nem találunk a szobor hátsó nézetéről készült felvételt. Újabban az interneten már láthatjuk a szépen kidolgozott kontyot, mely formájával egy fonott kalácsra emlékeztet (10. kép). A képen egy olasz filmművésznő kontyával együtt fotózták le.
Brancusi a bronz változatot Pogány Margitnak ajándékozta. A művésznő így emlékezik vissza erre az eseményre: „1913 őszén egy levelet kaptam, amelyben közölte, hogy befejezte a mellszobrot, mind a bronzot, mind a márványt és megkérdezte, hogy melyiket szeretném inkább. Őrá bíztam, hogy válasszon helyettem, s ő a bronzot küldte el. Mikor megérkezett, ragyogott, mint az arany, kivéve, ahol tompa feketével volt befestve. Brancusi figyelmeztetett, hogy ne érintsem puszta kézzel, mert az ujjak helye meglátszana. Évekig fényes maradt, de mikor később homályos lett, nem törődtem vele, mert azt gondoltam, hogy az a modellálást hatásosabbá teszi.”
Fenti vallomásból két igen fontos dolgot tudunk meg: 1. a szobor 1913-ban Magyarországra került és 2. hosszú ideig hazai magángyűjteményben volt. Nagy kár, hogy nem magyar közgyűjteménybe jutott! 1952-ben a Philadelphiai Museum of Art vásárolta meg.
Brancusi az első változat után hét évre, 1919-ben faragta ki erezett márványból a Mlle Pogany II-őt
(11. kép), amely egyszerűsíti és tömöríti a művet. A szemgolyó nem kiugró, hanem az arc szívja fel, kiemelkedő szemöldök mutatja a felső szélét, míg az alsó szemhéj eltűnik. A fül marad, a száj vágása hiányzik, a két kar egy nagy formában emelkedik ki, a haj korábban felcsavart kontya hullámosan szétfésülve, közel az alaphoz, egy csigában végződik. Az eltüntetett vállak tömegével a mű támaszkodási felülete csupán 194 cm2 területű lett. Az eredeti személyiség ereje csökkent, de még nem tűnt el. A figyelem elidőz a fényűző anyagon a faragó ügyességén és a nemes rajzolaton. A három főforma találkozása a torok gyűrődésében továbbra is problématikus.
A Mlle Pogany II. (12. kép) fényezett bronz (1920). A fémváltozat a márvány absztrakcióját a polírozás révén a fény kelepcéjébe csalta, a változó visszaverődések ragyogása a szemet megbabonázza. A fej úgy emelkedik, mint szárán a virág. A karon a csuklóív egy vonallal jelentkezik.
A kar – a szemhez hasonlóan – visszatérő témává válik. Az Egy kéz (1920) csuklóban megnyúlt karcsú vonalával nem annyira az anatómiai tagot mutatja, mint inkább a dédelgetés mozdulatát idézi, amely egészen távol áll Rodin: A katedrális című, egymással szembeforduló kezeinek gótikus térélményétől.
12 évvel a második verzió után készült el a Mlle Pogany III. (13. kép) márvány (1931). A két kar egy karnak adott helyet. Mely nem törik meg a csuklónál, a kéz rövidebb, megáll a szemöldöknél, a szemöldök előrenyúlik egészen az orr hegyéig, a haj a nyak aljáig folytatódik, és egy körkörös motívummal zárul. A kettősségek megszüntetése a tisztaság és világosság kifejezésévé válik. A torokkal érintkező kar és fejforma szervesen ízül egymáshoz.
A Mlle Pogany III. (14. kép) fényezett bronz (1933). Malvine Hoffmann amerikai szobrásznőnek mondta Brancusi erről a művéről: „Egyszer talán jobb ábrázolásra gondolhatok. Ki mondhatja, hogy egy művészi munka be van fejezve.” De ez volt az utolsó Mlle Poganya! Elkápráztató felület, a fém anyagának fitogtatása. A karon, mint egy vertikális tengelyen felül a fej sima felületének csillogó fénypontjával, lenn a hajviselet formajátéka képez ellenpontot.
A szobrok impressziója lebilincselő. Sidney Geist így méltatja: „Formáinak közel mértanisága ellenére nincs Brancusi-féle módszer, csupán brancusi-i gondolat vagy értelmezés és egy brancusi-i abszolútság, hol eszme és erőfeszítés, szándék és kivitel egy.”
E szobrok – egy sorozat tagjai – születésének nyomon követése a művészi alkotófolyamat műhelytitkaiba engedett bepillantást, amelyet végső soron Brancusi így fejezett ki: „AZ EGYSZERŰSÉG NEM CÉL A MŰVÉSZETBEN, DE ELÉRKEZÜNK AZ EGYSZERŰSÉGHEZ SAJÁT MAGUNK ELLENÉRE, AMINT MEGKÖZELÍTJÜK A DOLGOK IGAZI ÉRTELMÉT.”
II. rész
A Magyar Építőművészet c. folyóirat 1977/6 számának 58-60. oldalán a cikk első részében Brancusi Mademoiselle Pogany című szoborsorozatának – 3 márvány és 9 bronzöntvény variációnak – fejlődését és a széria egyes tagjait elemeztem. Mostani írásomban a szobrász múzsájának életét és munkásságát foglalom össze.
Pogány Margit (1. kép) élete
1879-ben született Budapesten. A főiskolán Karlovszky Bertalannál tanult. 1908-ban Nagybányán a szabadiskolán kívül dolgozott Iványi Grünwald Béla és Ferenczy Károly festőnövendékeként. Később Párizsba ment, ahol három és fél évig tartózkodott. Egy évig Lucien Simon tanítványa volt. Párizsi évei idején, 1910-ben ismerkedett meg Brancusival (2. kép) és kapcsolatuk később is megmaradt. A szobrász róla mintázta Mademoiselle Pogany című szoborsorozatát márványból és bronzból (3. kép). Pogány Margit Európa minden részét beutazta, hosszabb tanulmányutakat tett Tirolban, Hollandiában és a Lappföldön. 1948-ban kivándorolt Ausztráliába és Melbourne-ben telepedett le. Ott is halt meg 1964. december 31-én, 85 éves korában.
Kiállításai
Pogány Margit 1905-től állít ki rendszeresen a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain. Párizsban is több kiállításon szerepelt. Részt vett Nagybányán az 1912. évi jubiláris kiállításon. 1913. március 9-én Könyves Kálmán Nagymező utca 37-39. szám alatti szalonjában nyílt közös gyűjteményes kiállítása Betlen Gyula szobrásszal, a nyíregyházi, díjnyertes Kossuth szobor alkotójával. A tárlaton igen gazdag anyaggal, 58 képpel lépett a közönség elé, közöttük egy nagyméretű, dekoratív pannóval (48. Tengerparton).
A háború alatt elhallgatott, csak 1919-ben vette fel ismét az ecsetet. 1928. február 5-én a Nemzeti Szalon 59. Csoportkiállításán szerepelt több képével. 1942. április 11. és 20. között műterem kiállítása nyílt az Andrássy út 10. III. em. 12. szám alatt, ahol 37 olaj- és 8 pasztellképet mutatott be. A II. világháború után első és utolsó jelentkezése 1948. július 8.-21. között volt a régi Műcsarnok (VI. Andrássy út 69.) két termében, a Képzőművészek Szabad Szakszervezete rendezésében. A retrospektív bemutatón az 1930-as évektől kezdődően állított ki.
Emigrálása után Ausztráliában több önálló kiállítást rendezett és két-három festményével állandóan részt vett csoportkiállításokon is. Barátok vették körül, akik művészetét megbecsülték, s így jelentős anyagi és erkölcsi elismeréshez jutott.
Művei
Arcképek, figurális kompozíciók, csendéletek és tájképek. A nagybányai iskolán nevelkedett, így egyes művein Ferenczy Károly és az alföldi mester, Fényes Adolf hatása érezhető. Párizsi tartózkodása az impresszionizmust oltotta belé. A híd című képével szerepelt több tárlaton (olajkép, elöl facsoport négy fával). Másik, ismertebb műve a Vitorlások, mely lemezpapír kartonra készült 1910-ben, 36×45 cm méretben. A kritika Naplemente Lappföldön (1931) és Budai piac (1945 után) című műveit emeli ki.
Örök halottvivők című képével a századvégi szimbolizmust, sötétlila és kék tónusaival a szecessziót idézi. Pasztellmunkákat is készített. Dolgozott a pécsi Zsolnay gyárnak: a turini (Torino) kiállítás magyar pavilonjának bejáratát tervezte (1911).
A Magyar Nemzeti Galériában egy 42×53 cm-es olajvászon Csendélete található, mely 1948-ban került közgyűjteménybe. Az Ausztráliai Nemzeti Múzeum négy szép festményét őrzi. Önarcképe (4. kép) Philadelphiában, a Museum of Artban, a Brancusi Mlle Pogany mellszobrok között függ. Művészi hagyatékát nővére, Gellért Jolán kezelte, aki Camberwellben, Victoria államban, Ausztráliában élt, s akitől a testvérére vonatkozó információkat kaptam.
A budapesti Kieselbach Galéria és Aukciósház kínálatában egy képe: Tabán, Holdvilág utca (5. kép) – látható. A rétegelt lemez olajkép mérete 40,1×50,1 cm, 1930-as évek. A kép ára 380.000.- Ft.
Pogány Margit neve kimaradt a Magyar Nagylexikon 14. NYL-POM kötetéből, 2002-ből, de nem szerepel a 1965-ös kiadású, négykötetes Művészeti Lexikonban sem. Nem érdemli meg az elfeledést sem mint művész, sem pedig mint modell, aki Constantin Brancusi nevezetes portréja révén bevonult a modern képzőművészet történetébe.
/Timon Kálmán/
Képek:
I. rész
1. Constantin Brancusi szobrász portréja
2. Pogány Margit 1910-ben készült portréfotója
3. Pogány Margit önarcképe, a Philadelphia Museum of Art gyűjteményében
4. Mlle Pogany, Brancusi vázlata, 1910 vagy 1911
5. György portréja, márvány, 1911
6. Egy múzsa, márvány, 1912
7. Danaide, fényezett bronz, 1913?
8. Mlle Pogany I. márvány, 1912
9. Mlle Pogany I. fényezett bronz, 1913
10. Mlle Pogany I. fényezett bronz. A szobor hátoldala és Silvana Mangano (1930-1989) olasz filmszínésznő, Museum of Modern Art, New York. Fotó: Eva Arnold, MAGNUM Csoport, 1956
11. Mlle Pogany II. erezett márvány, 1919
12. Mlle Pogany II. fényezett bronz, 1920
13. Mlle Pogany III. márvány, 1931
14. Mlle Pogany III. fényezett bronz, 1933
II. rész
1. Pogány Margit 1910-ben készült portréfotója (lásd: I/2.)
2. Constantin Brancusi párizsi műtermében, 1930-as évek
3. Mlle Pogany I. fényezett bronz, 1913. Brancusi szobrának három nézete
4. Pogány Margit önarcképe, a Philadelphia Museum of Art gyűjteményében (lásd: I/3.)
5. Pogány Margit festménye: Tabán, Holdvilág utca, a budapesti Kieselbach Galéria kínálatában
küldés...
