Kiállítók a szak hallgatói:
Ádel Salha, Alexander Dochkin, Bálint Sebestyén, Bíró Gergely, Farkas Gábor, Gerencsér Tamás, Hallgató Ferenc, Melanie Grams, Orosz Ákos, Poszmik Dániel, Szakács Ábel, Tarcsay Gábor, Vedres Tamás
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola média design szakos hallgatóival egy kísérleti kurzus keretében vizsgáljuk meg az újrahasznosítás eddigi gyakorlatát. Az elromlott, megunt vagy kidobott műszaki berendezések szétszedésével nyert működő alkatrészekből így új gépek születnek. Mindehhez fiktív narratívát is társítunk a sci-fi irodalom sztereotípiáit felhasználva, vagyis az egyszerű alapszerkezet felépítése mellett többlet funkcióval, művészi tartalommal töltjük meg a tárgyakat. Olyan, nagyrészt hipotéziseken alapuló eszközöket, berendezéseket készítünk el, amelyeket a fantázia szült, tehát tudományosan megalapozatlanok, és korunk technológiájával kivitelezhetetlen objektumok. A tárgyak és a hozzájuk tartozó értelmező szövegek, infografikák, valamint a projekt folyamatát dokumentáló fotók képezik a kiállítás anyagát..
További információ:
http://facebook.com/recreartists
A rekreátor
A rekreátor az élővilág egyik legvitatottabb egyede. Egyes kutatók szerint egy dioszaurusz fajta, a raptor leszármazottja, mások szerint egy, az aligátorhoz hasonlatos hüllő az őse. A legújabb kutatások fölvetik, hogy az első rekreátor alighanem idegen Galaxisról került a Földre, innen eredeztetik a fantasztikum iránti vonzódását.
Jól alkalmazkodik a környezethez, Földünk számos vidékén megtalálható, így például a Rózsa utcában és újabban a Petőfi Sándor utcában.Többnyire kisebb csoportokban él, de ismerünk magányos példányokat is.
A rekreátorokra utaló első nyomokat a kutatók az őskorra teszik. A leletek szerint eleinte kődarabokon, faágakon, elhullott állati tetemek csontjain élősködött, de például a múlt század 60-as éveiben a rekreatorok maradványai között találtak Szaratov hűtőszekrény- és Rakéta porszívó roncsokat is. Mostanában pedig láthatólag igen vonzódik az elektronikus csippekhez, kütyükhöz, áramkörökhöz.
Főként hulladékkal táplálkozik. Elhullott áldozatát először apró darabokra szedi, majd módszeresen földolgozza. Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy kutatók följegyeztek olyan rekreátort, amelyik zsákmányát pofazacskójába gyűjtötte, de a tapasztalatok szerint a többség inkább fészkében rejti el. Legértékesebbnek tartott prédáit néha úgy eldugja, hogy maga sem találja meg. Ilyenkor hisztérikusan ugrálni kezd és fülsértő, sivító hangokat hallat.
Szaporodása emlékeztet az emlősökére, de párválasztása azoknál bizonytalanabb, és párzás közben is rekreál. Kicsinyei közül azokat gondozza különös gonddal, akiknél a rekreátori hajlamok korán fölfedezhetők. Szerencsére a rekreátor fiókák ösztöne igen hamar megnyilvánul. Már egész apró korukban mindent szétszednek, összerakni azonban csak később tanulnak meg. Akkor sem mindegyik.
Alfaját tekintve a rekreátort két nagyobb csoportra oszthatjuk: az egyik a rekreátor funkcionalis, amelynek jellemzője a praktikus szemlélet, ezért sokan összekeverik a buherátorral. A rekreátornak ez az alfaja a nehéz gazdasági helyzetben jobban szaporodik. A múlt század 60-as, 70-es éveiben megemlítik szárnyas alfaját: az üzemi szarkát. Kutatók leírnak egy érdekes esetet abból a korból. Egy üzemi szarka, amelyik a Lámpagyárból gyüjtötte zsákmányát, csodálkozva tapasztalta, hogy a fészkébe lopott alkatrészekből sosem lámpa állt össze, hanem géppisztoly.
A rekretátor másik alfaja, a rekreátor fantasius, amely könnyen fölismerhető csillogó, álmodozó szemeiről. Roppant kíváncsi és raffinált, rekreációi ritkán szolgálják a praktikumot, ezzel szemben többnyire szellemesek és tetszetősek. Népies előképeinek tekinthetjük a rekreátor székelyus furfangust illetve a naratus popularis hungarikust. Utóbbi valóságos objektiváció nélküli szellemi rekreációkban élte ki magát, vö. hétmérföldes csizma, terülj-terülj asztalkám, repülő szőnyeg stb. Napjaink ifjú rekreátorainak dicső elődei közt pedig feltétlenül meg kell említenünk Harastius Edeskust, a rekreátor fantasius mobilist.
A közelmúltban elszánt környezetvédők hívták fel a figyelmet arra, hogy a kommerciális, művészetellenes környezet komolyan veszélyezteti a rekreátor fantasius fennmaradását. Holott kipusztulásával nem csupán a földi élővilág lenne sivárabb, hanem viszafordíthatatlanul fölborulna bolygónkon az egészséges egyensúly.
Kepes András, rekreátorkutató
Frazon Zsófia
„Ez repülni fog!” – Rekreátorok a Fugában
(A szöveg a REKREÁTOROK, a BKF Média design szak hallgatóinak újrahasznosított alkotásait bemutató kiállítás megnyitóján hangzott el.)
- Hé, Bodoni, van egy rakás magának való fémem!
- Milyen fém, Mr. Matthews? – kérdezte Fiorello kelletlenül.
- Egy űrhajó. Mit vág ilyen képet? Talán nem kell?
- De, de. – Izgatottan leugrott a gépről, megragadta a férfi karját, szinte szólni sem tudott a meglepetéstől.
- Persze – mondta Matthews –, ez csak modell. Tudja, amikor űrhajót építenek, először megcsinálják a modelljét alumíniumból. Kiszedhet valami hasznot belőle, ha megolvasztja. Kétezerért a magáé…
A beszélgetés Ray Bradbury Az űrhajó című sci-fi novellájában szerepel. Az elsősorban a Marsbéli krónikák (1950; magyarul: 1982 Európa kiadó) és a Fahrenheit 451 (1953; magyarul: 1991 Göncöl kiadó) regények írójaként ismert Bradbury már a negyvenes évektől kezdve írt sci-fi novellákat. Izgalmas szerző, a soft science fiction ma is élő amerikai klasszikusa. Szereplői olyan álmodozók, akik a leglehetetlenebb történeteikkel és vágyaikkal együtt is megejtően hétköznapiak. Bradbury ugyanis egészen apró, mindennapi elemekből építi hőseit, legyenek azok bármilyen futurisztikusak is. Belefér a mackónadrág, a kerékpár, a házasságtörés és a munkahelyi előmenetel egyaránt. Persze mindig van egy kis csavar. Történetei az űrkorszak küszöbén játszódnak, amelyek a múlt század negyvenes-ötvenes éveiből nézve távoliak, de innen szinte maiak.
Az űrhajó 1951-ben jelent meg angolul a The Illustrated Man (magyarul: A tetovált ember, 1992, Móra Könyvkiadó) című novelláskötetében. A beszélgetés Fiorello Bodoni ócskavastelepen hangzik el, ahol főhősünk bádog és vashulladék szétcibálásával, a fémek beolvasztásával és rudakba öntésével keresi kenyerét, miközben éjjelente űrhajókról és Mars-utazásról álmodik. Időben valahol a kétezres évek közepén járhatunk, amikor már nyolcvan éve hétköznapi valóság a turista űrutazás. Bár drága mulatság. Bodoninak csak annyi pénze van, hogy a család egy tagja utazzon: „Az repüljön, aki a legszebben meséli el, hogy mit látott” – szól a javaslat. Ekkor toppan be az ócskavastelepre Mr. Matthews űrhajó-modelljével és ajánlatával. Bodoni nem teketóriázik sokat, minden pénzét rákölti az „ócskavasra” és munkához lát: „Hegesztőpisztollyal, forrasztóvassal állt az űrhajó törzsénél, itt hozzárakott valamit, ott elvett belőle, bűvölte és bájolta, varázsolta szikrázó fémpálcikáival.” És az űrhajó ugyan csak egy replika volt, a történet végére mégiscsak lehetővé vált a lehetetlen: a Hold, a Mars, a Meteorok, az űrhajó tüzes csóvája. (Persze van benne egy csavar, de azt most nem mondom el.)
A szövegben lefegyverző az az intimitás, ami ember és tárgy között alakul: „Az ócskavastelepen hatalmasan és ezüstösen feküdt az űrhajó. Oldala tükrösen verte vissza a hold fehér és a csillagok kék fényét. Bodoni körüljárta, megnézte minden oldalról. A szívébe zárta. Legszívesebben simogatta volna. Feléje hajolt, hozzá-hozzáért a vállával, elmondta volna neki szíve titkos kívánságait. – Az enyém vagy – mormolta –, az enyém vagy, ha soha meg sem mozdulsz, ha nem köpsz tüzet, ha itt fekszel ötven évig, és lassan szétrohadsz, akkor is az enyém vagy!” Nem más ez, mint a „birtokolni egy tárgyat, dédelgetni egy vágyat” ismerős érzése, ami végül termékeny buherába torkollik: papíron és fejben, majd a műhelyasztalon. Mert: „Ez repülni fog!”
A műhelyről egy másik kép is eszembe jutott, amelynek ideje csak néhány évvel későbbi, mint a Bradbury novelláé, 1957 novembere. A képen egy férfi látható, aki egy műhelyben barkácsol, körülötte mindenféle szerszámok, alkatrészek, a polcokon különféle dobozok és eszközök. Hátrafésült, olajozott barna haja, szögletes arca van, fehér inget (!) visel. Elmélyülten dolgozik. Talán esztergál. A kép az Ezermester magazin kézi rajzolású, színes, grafikus borítója. Van benne esetlenség, mégis képregényszerű: kiolvasható belőle egy történet. Ahogy az 1957-es évfolyam minden számának borítójáról. Januártól decemberig havonta egy újabb barkácsoló és buheráló férfi: az egyiken hajó, a másikon repülő készül, az ezermesterek arcán éteri mosoly. Álmodoznak, az nyilvánvaló. Ha nem is űrutazásról – mint Bradbury hőse –, mégsem kerti lugast, virágládát vagy kisszéket szerkesztenek – ahogy később, a hatvanas évek borítóin –, hanem látszólag haszontalan, az akkori hétköznapoktól leváló, modern és futurisztikus tárgyakat. Karakteres világ és megkapó műhelyhangulat.
Akárcsak a Rekreátorok kiállításon látható szerkezetek készítése során – ahogy ebbe a munkába az érdeklődők egy alkalommal már betekinthettek. A kiállított munkákban számomra összeér a fent idézett két hangulat: a science fiction jövőre nyitott, álomszerű és utópisztikus világa űrhajóval, illetve a szerszámokkal és eszközökkel benépesített ezermester-műhely képe, ahol a tárgyak fizikai megmunkálása során semmi sem lehetetlen. Használatból kikerült eszközök, amelyek levetették korábbi formai jellegzetességeiket, majd a „hasznos buherálás” áldozataivá váltak. A munkában összeért a konstrukció és a fikció, a történetekben pedig megelevenedtek a lehetséges jövő epizódjai, képzeletbeli tárgyai: a CP/MX-42 bolygókutató mikro-robot, az EDO-X52 hackerszerkezet, egy indukciós spektákulumméter és egy kozmosz-boksz, a Karmatikus Kvantum-Diszlokátor (MK-4.2), a MobilPort 1.0 Beta, a Revolve-R drawing system, vagy akár egy növényi inkubátor. A képzeletbeli tárgyak valóságos alkotóelemei a szilícium alaplap, a transzformátor és a mikrohullámú sütő, a szilikoncső és az elektromos elosztó, tekercsek, szűrők, trafók, csavarok, alátétek és tömítések, kapcsolók, jelzőlámpák, billentyűk és drótok. És így tovább. A „hasznos buherálás” új funkciókat és fikciókat teremt: van itt forgás, tükröződés és energiaátadás, áramlik a chi, a tárgyak teleportálnak, de a különösen extrém vészhelyzetekben végrehajtott kísérleti életmentés és a hibrid növénytermesztés sem lehetetlen. A REKREÁTOROK ócskavastelepén a tárgyakról először lekerül a tetszetős burkolat, és eltűnik a múlt esztétikai minősége. Marad egy rakás fém és műanyag. És innen már semmi nem lehetetlen. Mert: „Ez repülni fog!”
A kiállítás 2012. február 13-ig tekinthető meg a Fuga Galériában (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)
küldés...
