Előadó: Ránki András
Rudolf Kassner, a 20. század első felének kiemelkedő kultúrfilozófusa és esszéistája a hazai közönség számára jobbára ismeretlen. Jelentős életművéből eleddig egy-egy szöveg jelent csak meg magyarul, jóllehet a Hugo von Hofmannsthal és Rainer Maria Rilke barátságát is élvező bécsi magántudós-író munkásságára többek között Georg Simmel, Walter Benjamin, Lukács György és Thomas Mann is felhívta a figyelmet. Az előadás során „A zene morálja” című fiatalkori nagyesszéjét vizsgáljuk, különös tekintettel arra, hogy miként vált paradigmatikussá a zene és a zenész a kassneri világértelmezésben.”
A Pesti Bölcsész Akadémia az ELTE BTK PhD-hallgatók által működtetett nyitott egyeteme, amelynek nem titkolt hivatása, hogy megmutassa a széles közönségnek, miben rejlik a fiatal kutatók számára a bölcsészettudomány szépsége és öröme.