Archív

Személyes tereim

Magyar Vízfestők Társasága
Kiállítás

2015. december 17. 17:00

Megnyitja:
P. SZABÓ Ernő (művészettörténész)

Közreműködik:
RÁKÓCZY Anna (fuvola)

Kiállító művészek:
BIKÁCSI Daniela, BUKTA Imre, BUTAK András, CSURKA Eszter, FEHÉR László, FISCHER Balázs, FÖLDI Péter, GAÁL József, HAJDÚ László, JÁVOR Piroska, † LANTOS Ferenc, LUZSICZA Árpád, † KARÁTSON Gábor, KOVÁCS Attila, KOVÁCS Péter Balázs, KOVÁTS Albert, KŐNIG Frigyes, KRAJCSOVICS Éva, MADARAS László, MAGYAR Gábor, MAYER Berta, NÁDAS Alexandra, NAGY Gábor, POKORNI Péter, POLGÁR Csaba György, † RÁKÓCZY Gizella, † SIMSAY Ildikó, STEFANOVITS Péter, † SZIKORA Tamás, SZILY Géza, VÁNYAI Magdolna, VÉGH András, WAGNER János, ZÖLD Anikó

Társaságunk, a Magyar Vízfestők Társasága már egyszer szerepelt a FUGÁ-ban egy érdekes és jó kiállítással („A tér változatai – a tér síkábrázolása” 2013. március). Mostani kiállításunkon – tekintettel az 1900-as évek elején alakult jogelőd-szervezetünkre (a Magyar Akvarell és Pasztellfestők Társasága) – két műfajt szerepeltetünk együtt. Annak ellenére, hogy az akvarell legfontosabb anyaga a víz, a pasztellé pedig a színes por, művészeti és szellemi értelemben mégis jól rokoníthatóak.
A „Személyes tereim” című kiállítással tisztelettel adózunk nemrég elhunyt tagtársaink emléke előtt: LANTOS Ferenc a természet organikus formáinak rendszeréből, továbbá a zenei, improvizatív gondolkodásmódból hozta létre geometrikus művészetét. RÁKÓCZY Gizella a matematikai-filozófiai jelentéssel bíró geometrikus képeit az akvarelltechnika gazdag felületképzési lehetőségére építette, amely megjelenési formájában Európában egyedülállónak tekinthető. KARÁTSON Gábor bravúros akvarelljeit a Biblia, a természet és a napi újsághírek képei ihlették és rendezték egy sajátos gondolkodási rendbe.

Megtekinthető: 2016 01 10

  • MKITSZ-logo_color

  • Simsai-Elsu0151 kutyánk web

  • Szikora Tamás_fekete vörös kép 2 web