Archív

Tánc a vulkán tetején: Berlin kulturális topográfiája az 1920-as években

Láthatatlan városok

2017. március 9. 18:00

Előadó:
SAJÓ Tamás

A címben szereplő kifejezést először az 1918-as berlini forradalomra alkalmazták, de éppannyira, sőt talán még inkább érvényes a két – császári és führeri – diktatúra közötti törékeny weimari köztársaság időszakára is. A húszas évek elején győztes és bukott forradalmak elől menekülő emigránsok tömegei, oroszok, magyarok és minden országból nagyszámú zsidó menekült árasztja el a német fővárost, s a lüktető nagyváros, az új, kísérleti művészeti formák, a sűrű kulturális közeg, a felfokozott élet élménye óriási hatással van mindannyiukra. Berlin másfél évtizedre a teremtő erő európai központjává válik, s ebben az emigránsok döntő szerepet játszanak. Ennek a sajátos, sokszínű és soknyelvű kulturális életnek megvannak a maga jellegzetes helyszínei: a kávéházak és varieték, a Scheunenviertel jiddis színházai és Charlottenburg orosz éttermei, az Alexanderplatz és a Kurfürstendamm egyaránt mitikussá vált ellenpólusai. Ezeket a kulturális központokat járjuk végig korabeli térkép, irodalmi szemelvények és zenék segítségével másfél órán át. A prágai Josefstadt, Tbiliszi óvárosa és Csernovic után a weimari Berlin a negyedik „láthatatlan város”, amelyet láthatóvá teszünk, megmutatva, hogyan épültek rá az új, nagyvárosi kultúra struktúrái a századfordulós Berlin szerkezetére, újjádefiniálva és átalakítva a várost, s hogy az ezt követő pusztulások és változások ellenére ezek a struktúrák, ha olykor rejtve is, hogyan élnek tovább a mai napig.

WEB: www.wangfolyo.blogspot.hu

Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft). MÉK 2017/5

  • sajót tamás_gedenkkirche