Archív

Tér és geometria

Helga PHILIPP
Kiállítás

2015. október 28. 18:00

Megnyitja:
N. MÉSZÁROS Júlia (művészettörténész, a kiállítás kurátora)

Szervező:
Pia JARDÍ

Helga PHILIPP (1939–2002) az osztrák kinetikus és konkrét művészet úttörő jelentőségű alkotója. Pályáját szobrászként kezdte, eleinte agyaggal és kővel dolgozott, majd a legkülönbözőbb anyagokat használta plasztikái és objektjei elkészítéséhez (fém, tükör, plexi, beton, stb.), emellett vászonra és fára festett és sokszorosító grafikákat is alkotott, valamint igen jelentős a művészetpedagógiai tevékenysége a bécsi Iparművészeti Akadémián.
Az első kinetikus művei szitanyomatok és üveglapok egymásra rétegzésével, egyszerű struktúra megkettőzésével, illetve megsokszorozásával születtek. A következő időszakban a tükröző anyagok térnövelő hatására épített. Korai alkotásai annyiban térnek el VASARELY és kortársai op art műveitől, hogy az ő műveiben a megkettőzés, megsokszorozás konkrétan is megtörténik a rétegezés és a reflexió révén, tehát Helga PHILIPPet a kezdetektől a valódi térben zajló valódi mozgás, az illúzió kiküszöbölése érdekelte. A 60-as évek végétől a teljes transzparenciára törekedett és a forma változásának szeriális programozása foglalkoztatta. Közben a médiumok átjárhatóságával és a kétdimenziós szitanyomatok háromdimenziós objektekké alakításával a mozgás alapelveit és törvényszerűségeit kutatta. Az anyag, a tér, a mozgás és a szigorú geometrikus forma tiszta esztétikai lehetőségei , a transzformáció dinamikája, a képfelület térbe való kiterjesztése, a strukturált felület és a variálható fényviszonyok által generált formakontrasztok és téri feszültségek egymásba vezetése és harmonikus feloldása számtalan eredeti mű megalkotásához vezette. Az 1980-as évek második felétől egyszerű geometrikus formák és néhány tónus, azaz minimális eszközök kombinatorikus alkalmazásával fehér-szürke, fekete-szürke, kék-fekete és fekete-fekete kompozíciókat készített. Az 1990-es években visszatért a színekhez. Nagyszabású szintézisekben foglalta össze mindazokat az alapelveket, amelyeket az op art, a kinetikus művészet, a minimal art és a konkrét művészet területein létrehozott műveiben kiérlelt.
A FUGA-ban rendezett kiállítás olyan festészeti és grafikai alkotásokat mutat be az életműből, amelyekben Helga PHILIPP gondolkodásának és alkotásmódjának egyedisége
és kivételessége egészen nyilvánvaló, s amelyek egy nagy ívű életpálya alapjaiként értelmezhetőek.

Támogatók: Osztrák Oktatási, Művészeti és Kulturális Szövetségi Minisztérium, Alsó-Ausztriai Területi Kormány Kulturális és Tudományos Osztálya, Osztrák Kulturális Fórum

Megtekinthető: 2015 11 16

  • Helga Philipp

  • helga philipp ohne titel

  • abteilungslogo2

  • osztrak

  • BMUKK_1c+text copy