Archív

Think Global, Build Social! | Buliders/Építők

Kiállítás

2016. március 23. 19:00

Megnyitja:
Andres LEPIK (kurátor, Think Global, Build Social!), Michael MÜLLER-VERWEYEN (igazgató, budapesti Goethe Intézet) és POZSÁR Péter (kurátor, Hello Wood)

2010. október 3-án nyílt a New York-i MoMA-ban az első olyan kiállítás, mely a jelenkori szociálisan érzékeny vagy szolidáris építészet legkiemelkedőbb példáit és alkotóit mutatta be. Ekkor történt meg először, hogy egy ilyen súlyú kulturális intézmény felfigyelt és teret adott az elmúlt több mint két évtized kísérleti, szociálisan elkötelezett építészeti jelenségeinek. A kiállítás kurátora, Andres LEPIK, a müncheni Építészeti Múzeum igazgatója 2014-ben hasonló tartalommal, ám új címmel nyitott tárlatot immár Németországban, a frankfurti Építészeti Múzeumban (Deutsches Architekturmuseum). A Think Global, Build Social! olyan építészeti projektek bemutatására vállalkozott, melyek képesek voltak valódi változásokat generálni, közösséget építeni, hidat verni kontinensek, kultúrák és civilizációk közé. Projekteket vonultatott fel, melyek bemutatják, hogyan vehet részt valóban hatékonyan egy építész vagy egy építész közösség egyes társadalmi jelenségek fejlesztésében. A Goethe Intézetnek köszönhetően utaztatható formában is elkészült kiállítás nem csak építészetről és nem csak építészeknek szól. Rávilágít arra, hogy a segítségnyújtás valódi lehetőség, illetve arra, hogy mindenki vállalhat aktív szerepet egy közösség fejlesztésében saját képességeinek, eszközeinek és lehetőségeinek megfelelően.
A kiállítás korábbi állomásai, a frankfurti Deutsches Architekturmuseum és az Architektur Zentrum Wien után 2016. március 23-tól a FUGA-ban látható. A budapesti tárlatot a Goethe Intézet számára mindig is kiemelten fontos magyar perspektíva, a hazai szociálisan érzékeny építészetet bemutató kiállítás teszi még érdekesebbé.
A magyar szekciót a Hello Wood állítja össze Builders/Építők címmel, 12 hazai kísérleti építészeti projektet bemutatva, melyek a nemzetközi anyag mellett a helyi sajátosságokra, hasonlóságokra és különbözőségekre irányítják a figyelmet.
A kiállítás a budapesti Goethe Intézet és a Hello Wood közös szervezésében, a MOME közreműködésével, valamint a Leier és a Layer támogatásával valósul meg.

Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft). MÉK 2016/16

Megtekinthető: 2016 04 11

  • 12804811_1056435424408845_4076847300829953612_n

  • GI_Logo_vertikal_gruen_CS

  • Hw logo 15

  • Nyomtatás

  • leier_logo_vektor

  • layher

  • Csoma szobája_JeklDora

  • 2ARQ.ac-6

  • Górészínház_dAM résztvevu0151

  • Markóci közösségi ház_Holczer Vera

  • Monor_Boczán Zsófia

  • Orange Farm_Mzamba_Markus Dobmeier

  • Tyin_Thailand_Pasi Aalto