Sajtó

TRIÓK A FUGÁ-BAN

Új magyar művek ősbemutatói

MUZSIKA – Lapszám: 2011 március

A FUGA Budapesti Építészeti Központ a fővárosi koncertélet fontos helyszíne. Inspiráló, profilos aurájú tér, melyben kísérletező szellemű, kíváncsi és nyitott műsorszerkesztőt (szerkesztőket) sejtető, fiatal előadók fellépésére számító hangversenyeket rendeznek. Legutóbb például egy sajátos összetételű trióval. Három barát, Kiss Péter (zongora), Háry Péter (cselló) és Szendrey Dániel (kürt) egy róluk készült képet nézegetve jött rá, hogy -idézem a koncertre invitáló szórólapot -„nem tudnak hárman együtt zenélni. Az ok egészen egyszerű: bár a zongora, kürt és cselló megszokott hangszerek, melyeket előszeretettel párosítottak, a zenetörténet e hangszerek trióváltozatára írt darabokkal egyáltalán nem kedvez nekik. Ezért felkértek négy fiatal, tehetséges zeneszerzőt, hogy írjanak triókat erre az apparátusra”. A triók – egy kivételével – ősbemutatóként csendültek fel január 16-án.

A Muzsika beszámolójának további része itt olvasható.

Szerző: Molnár Szabolcs