Sajtó

Végső Zoltán: CSALOG ÉS A „WOHL”

Nem azért kihívás a Das Wohl­tem­pe­rier­te Klaviert játszani, mert nehéz, hanem azért, mert az előadást össze fogják hasonlítani a számtalan remek felvétellel, és bizony van kivel szemben elvérezni. Persze Magyarországon kicsit más a helyzet, közismertsége ellenére a kétkötetnyi prelúdium és fúga ritka vendég a koncerttermekben, de ettől még nem lehet bármivel a közönség elé állni. Csalog Gábor is így gondolta, és kétkoncertnyi válogatásban eljátszotta a gigantikus ciklus negyedét.

2009. december 6.

Fúga a FUGÁ-ban – hangzott a koncerthez mindenáron apropót kereső alcím. A FUGA Budapesti Építészeti Központ egy frissen indult intézmény, míg a fúga az egyik legmagasabb rendű kompozíciós forma. Az egyik semmilyen szinten nem következik a másikból, kár egy komoly esemény élét ilyen olcsó szójátékkal csorbítani. A repertoárt – elmondása szerint – Csalog személyes kedvenceiből állította össze, ügyelve arra, hogy az a sokszínűség is érvényesüljön, amelyet Bach a létező összes hangnem felvonultatásával bemutatott.

ÉS, LIII. évfolyam 50. szám, 2009. december 11.

A cikk további része itt olvasható.