Archív

Zendülés

Flo KASEARU
A Magyarországi Észt Intézet programja az Észt Hét 2015 keretében

Kiállítás

2015. március 25. 18:00

Kurátor:
UHL Gabriella

A megnyitó után Flo KASEARUval HEGYI Dóra művészettörténész beszélget.

Flo KASEARU (1985) Zendülők című installációját elsőként Tallinnban, a Temnikova & Kasela Galériában állították ki 2014 januárjában, innen érkezik Budapestre az Észt Hét keretében. A videó annak a háznak a tetőkarbantartási munkálatait mutatja be Tallinn Pelgulinn kerületében, ahol a művész él és dolgozik, és ahol 2013 óta működteti saját (emlék)múzeumát. A tetőről eltávolított fémtáblákat az alkotó papír-modellekhez hasonlóan különböző figurákká hajtogatta. A jelenlegi feszült orosz és nyugat-európai politikai kapcsolatokra reflektálva Flo KASEARU munkája – videó, rajzok és 3D-s hajtogatott modellek – a kialakult észt álláspontot és közhangulatot modellezi a nagypolitikai szituáció perspektívájában. A művész sorra veszi a médiában uralkodó paranoiát, a védelmi erők befolyásának növekedését, a NATO-ba vetett hit erősödését hazájában. A kiállítás középpontjában álló repülőgép-modellek a katonai akciót szimulálják és szimbolizálják, egyben pedig egy menekülési stratégiát jelenítenek meg, felvetve a migráció kérdéseit. A repülőgép-perspektíva egyszerre idézi meg a szabadság és a fenyegetettség pozícióját.

Az 1985-ben született Flo KASEARU Tallinnban él és alkot. A művész 2008-ban diplomázott az Észt Művészeti Akadémia festő szakán, majd a Berlini Művészeti Egyetemen tanult Rebecca Horn műtermében, később pedig visszatért az Észt Művészeti Akadémiára, ahol a fotográfia szakon szerzett mesterdiplomát. A közelmúltban vasói Zacheta galériában („We Are On the Way,” 2014), a tallinni Flo Kasearu Múzeumban („Flo Kasearu’s House Museum,” 2013-tól), valamint a vilniusi Kortárs Művészeti Központban, a tartui Művészek Házában és a tallinni Művészeti Galériában („21.05.09 / 14.06.09” Tõnis Saadojával, 2011–2012) tartott kiállítást.

Megtekinthető: 2015 04 20

  • _EDB6383 web

  • uprising videostill2web

  • flo kasearu

  • Eszt het 2015_meghivo_Zendules_online

  • Eesti Instituudi puhas logo yherealine

  • valismin_3lovi_eng_pms